|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Suzukik az Ikarusból? - Utolsó tárgyalások a szerződéskötés előtt
|
1989. november 7., kedd - Személygépkocsi összeszerelő üzem létesítéséről Magyarországon tárgyal keddtől a japán Suzuki autógyár elnöke. Több tucat, az együttműködésben szóbajöhető iparvállalatot felkeres, és találkozik magas rangú kormányzati vezetőkkel is. Ezt követően dönt arról, hogy a több lehetséges külföldi partner közül a Suzuki a magyar felet választja-e a kooperációhoz. Ily módon véglegesen lezárulnak a négy éve folyó tárgyalások.
Az Ikarusnál - amely az összeszerelésben leginkább érdekelt - elmondották: a magyarországi gyártás a Suzuki Swift 1, illetve 1,3-as változatára vonatkozik; évi 50 ezret szerelnének össze belőlük, amelyből 30 ezer a magyar piacra kerülne, 20 ezret pedig Nyugat-Európában értékesítenének. A tervek szerint a sorozatgyártás 1992-ben megkezdődik. Az e célra létrehozandó többségi magyar részesedésű vegyesvállalat az esztergomi Labor MIM telephelyén alakítja majd ki a gyártócsarnokot 9,5 milliárd forintos beruházással, a technológiákat a japánok adják. Maga a vegyesvállalat 4,5 milliárd forintos alaptőkével jönne létre. A tőkének több mint felét egy hazai bankokból és iparvállalatokból álló részvénytársaság adná össze, a többit a japán partner és a Világbank fejlesztési központja, az IFC biztosítaná. Az elképzelések szerint kezdetben a kocsik értékének 20 százalékát kitevő munkát (lemezek sajtolása, hegesztés, festés, összeszerelés) végeznének Esztergomban, később az alkatrészek felét (műanyagelemek, kábelek, ülések, gumik, indítómotorok stb.) is itthon gyártanák, 30-40 vállalat bevonásával. Ily módon tehát, hosszabb távon csak a motor és a sebességváltó érkezne Japánból a Magyarországon előállított kocsikhoz. Az együttműködés továbbfejlesztése során, egy második lépcsőben a gyártott darabszámot akár évi 100 ezerre növelhetnék. Az Ikarusban elmondták még: az összeszerelési tervet a kormány is támogatja. Mivel a szocialista országokból hosszabb távon sem valószínű, hogy a jelenleginél (évi 100-120 ezer) több kocsit tudunk beszerezni, s a kocsira várakozók száma egyre nagyobb, célszerű a hazai gyártás mielőbbi megszervezése. Időszerű érv a vállalkozás mellett, hogy a lakosság egy része pénzét feketén vett valutába fekteti, amiből külföldön vásárol kocsit. Az összeszereléssel együtt járó háttéripari korszerűsödés, a modern technológiákhoz való hozzájutás még 50 ezer jármű előállítása során is gazdaságos vállalkozás lehet - mondták az Ikarusnál. (MTI)
1989. november 7., kedd 11:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|