|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZDP 36. kongresszusa - harmadik nap (3. rész)
|
A küldöttek a kongresszus végéhez közeledve a kora délutáni órákban a párt és a szakszervezetek kapcsolatát vitatták meg. Tóth Alpár történeti áttekintésében hangoztatta: az 1948-as erőszakos pártegyesítés után a szakszervezetek képviselték a szociáldemokrata párt utódvéd állásait, amely a dolgozók politikai érdekvédelmében is megnyilvánult. Leszögezte: az MSZDP a jövőben is a szoros szövetségre, az együttműködésre kívánja alapozni a szakszervezetekkel való kapcsolatát, mert enélkül nincs és nem is lehet erős a párt. Hozzátette azt is, hogy az MSZDP csak akkor lesz igazán baloldali párt, ha a szakszervezetbe tömörült tagság a szociáldemokratákat is érdekképviseleti szervként ismeri el. Az e témakörhöz hozzászóló küldöttek egyebek között annak a véleményüknek adtak hangot: sorskérdés, miként alakul a kapcsolat a jövőben a munkássággal. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az MSZDP elsődlegesen a munkások pártja legyen. A munkás értelmezést szélesítve, volt aki azt szorgalmazta, hogy a szociáldemokraták ne csupán a munkásságban, hanem a népben gondolkozzanak. Fontosnak ítélték azt is, hogy a szakszervezetek ismerjék meg a párt programját, s a velük való kapcsolattartásra az MSZDP jelöljön ki bizottságot. A vitában szót kérők közül az egyik küldött azt javasolta, hogy a résztvevők támogassák a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom helyi szervezeteinek létrejöttét. Másikuk szégyenletesnek tartotta, hogy Révész Andrásnak, a párt elnökének neve jószerivel el sem hangzott a kongresszuson, s erre senki sem adott elfogadható magyarázatot. Szerinte, aki nem ismeri el Révész András kiemelkedő tevékenységét, az nem lehet igazi szociáldemokrata. A délutáni vitában szót kért az emigrációban lévő Észt Szocialista Párt képviselője, aki kifejezte reményét, hogy hamarosan legálisan is vendégül láthatják a magyarországi szociáldemokratákat hazájában. A küldöttek több nyilatkozatot is elfogadtak. Állást foglaltak amellett, hogy a párt emelje fel szavát Nicolae Ceausescu politikája ellen. Leszögezték azt is, hogy a magyarországi szociáldemokrácia megdöbbenéssel kíséri figyelemmel a Csehszlovákiában zajló eseményeket. A párt erkölcsi kötelessége, hogy erejéhez mérten segítse az emberi szabadságjogokért, a demokráciáért küzdő csehszlovákiai erőket. Elvárja, hogy a csehszlovák kormány tartsa be az általa is aláírt nemzetközi emberi jogi szerződéseket, tartsa tiszteletben az ország alkotmányát. (folyt. köv.)
1989. november 5., vasárnap 17:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|