|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
MSZDP-kongresszus
|
----------------- München, 1989. november 3. (SZER, A mai nap) - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ma 3 napos kongresszus kezdett. Pécsi Vilmos tudósít Budapestről. - Az Építők Szakszervezetének Dózsa György úti székházában ma délelőtt 10 órakor nyílt meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 38. kongresszusa. A gyűléstermet zsúfolásig megtöltötte a mintegy 600 küldött, külföldi pártdelegációk, ezen kívül a Budapestre akkreditált diplomaták közül is többen eljöttek a magyar szociáldemokraták 40 év óta első országos seregszemléjére. Itt vannak a szociáldemokrata emigráció tagjai közül is többen -, így Bölcsföldi Andor az emigráns párt főtitkára - képviseltetik magukat a magyar politikai pártok is. Az elnöki emelvény mögött kék háttér, Kéthly Anna arcképével díszítve, balról hatalmas piros virág: a szociáldemokraták nemzetközi jelvénye, benne a kalapácsos emberrel, a magyar párt régi jelvényével. A 3 napos, hivatalosan 38. pártkongresszus a Himnusz eléneklésével kezdődött, utána Ivanics István a párt egyik veteránja mondott megnyitóbeszédet, visszaemlékezve a jövőre 100 esztendős Magyarországi Szociáldemokrata Párt küzdelmes, harcos múltjára és vezetőire: Peyer Károlyra, Kéthly Annára és másokra. Ezt követően Baranyai Tibor, a párt egyik vezetője, és a pártlap, a Szociáldemokrata Népszava felelős szerkesztője mondott üdvözlő beszédet. Megfogyva bár, de törve nem: újra itt vagyunk, hogy rendezzük sorainkat, van elég erőnk, hogy ötvözni tudjuk közel 100 éves hagyományainkat és az európai szociáldemokrata pártok korszerű elképzeléseit - mondotta Baranyai Tibor. (folyt.)
1989. november 3., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|