|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Koszorúzás a Magyar Hősök Emlékművénél
|
1989. október 6., péntek - A 13 aradi vértanú kivégzésének 140. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak pénteken Budapesten, a Hősök terén, a magyar hősök emlékművénél.
Az Elnöki Tanács nevében Sarlós István, Eleki János, az Országgyűlés képviseletében Jakab Róbertné, Zsigmond Attila, a Minisztertanács nevében pedig Németh Miklós, Pozsgay Imre, Glatz Ferenc, Horváth István, Ballai László, Tabajdi Csaba koszorúzott. A megemlékezés virágait a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Lukács János, Szokai Imre, a Magyar Néphadsereg képviseletében Kárpáti Ferenc vezérezredes, Mórocz Lajos vezérezredes, Pacsek József vezérezredes helyezte el. A magyarországi egyházak koszorúját helyezte el ezután Dankó László kalocsai érsek, Kocsis Elemér református püspök, Nagy Gyula evangélikus püspök, Viczián János baptista egyházelnök, Berki Feriz, a Magyar Ortodox Egyház esperes-adminisztrátora, Schőner Alfréd főrabbi, Keresztes Szilárd görög katolikus püspök, Huszti János unitárius püspök. Megkoszorúzták az emlékművet a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Baloldali Alternatíva Egyesülés, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Hazafias Népfront, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Ellennállók, Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Néppárt, a Magyar Nők Szövetsége, a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Münnich Ferenc Társaság, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Huszár és Lovashagyományőrző Társaság, a Magyar Cserkész Szövetség, a Romania Libera és a Fővárosi Tanács képviselői is. Ezt követően többszáz fiatal helyezett el virágot az emlékműnél. A koszorúzási ünnepség a Szózat hangjaival ért véget, majd a felsorakozott katonák zenés alaki bemutatót tartottak. Végül a Honvéd Együttes szólistái 1848-as dalokat énekeltek. (MTI)
1989. október 6., péntek 16:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|