|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az államfő jelöléséről az FKgP még nem döntött
|
1989. október 3., kedd - A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt még nem hozott döntést arról, hogy kit kíván köztársasági elnöknek jelölni vagy jelöltként támogatni - nyilatkozta az MTI-nek Prepeliczay István, az FKgP főtitkára. Ehhez hozzáfűzte, hogy a párt mindenképpen állást foglal e kérdésben, de a döntést politikai bizottsági határozatnak kell szentesíteni.
A főtitkár hangsúlyozta, hogy a Habsburg Ottó esetleges kisgazdapárti jelöléséről megjelent hírek az FKgP egyik szervezetének javaslatával kapcsolatosak. Az indítvány egyébként a Független Kisgazdapárt nagybudapesti intézőbizottságának ülésén is felmerült. Prepeliczay István erről elmondta: az ülésen maga is jelen volt, és felszólalásában jelezte, hogy a kérdésben a nagybudapesti IB határozatot nem hozhat, legfeljebb csak az FKgP politikai bizottságának tehet javaslatot. Ezért is volt meglepő, hogy a testület Habsburg Ottó köztársasági elnökként való jelölésével kapcsolatos véleményét határozatként tette közzé a sajtóban. Prepeliczay István a továbbiakban kifejtette: nem arról van szó, hogy Habsburg Ottót nem alkalmas személyiség az államfői tisztség betöltésére. Ugyanakkor jelölése nagyon megfontolandó az FKgP számára. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy azok a pártok, amelyek elsősorban vidéken számíthatnak szavazóbázisra, nem feledkezhetnek meg arról, hogy a magyar parasztság általában Habsburg-ellenes volt. Így a személytől függetlenül, nem biztos, hogy ez a név szimpatikus lenne a parasztság körében. Másrészt azért is átgondolatlannak mínősítette a Habsburg Ottó jelölésére vonatkozó híreket, mert közzétételük előtt nem kérdezték meg az Európa Parlament tagját: egyáltalán vállalná-e az államfői tisztséget. A főtitkár végezetül elmondta: a komoly megfontolást igénylő kérdésben néhány héten belül várható az FKgP döntése, amelynek meghozatala előtt célszerűnek látszik konzultálni a nemzeti közép többi pártjával. Egyúttal leszögezte, hogy az FKgP nem szándékozik támogatni Pozsgay Imre jelölését, mert egy MSZMP-jelölt melletti felzárkózás ellentétes lenne a Kisgazdapárt politikai irányvonalával. (MTI)
1989. október 3., kedd 18:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|