|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZDP országos munkaértekezlete (1. rész)
|
1989. október 1., vasárnap - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt november 4. és 6. között Budapesten tartja meg országos kongresszusát, amelynek fő célja lesz a párt megújítása, a program jóváhagyása és minden szociáldemokrata számára hiteles vezető tisztségviselők megválasztása - hangzott el az MSZDP vasárnap befejeződőtt országos munkaértekezletén a MOM Művelődési Házában.
A tanácskozáson egyetértés mutatkozott abban, hogy a küldötteket az alapszervezeteknek kell megválasztaniuk, és a küldöttválasztásban egyetlen platform vagy irányzat sem élvezhet kiváltságokat. Az elképzelések szerint tíztagonként delegálhatnak majd egy küldöttet a kongresszusra, amelynek előkészítése már folyik. Többen is megfogalmazták, hogy a novemberi tanácskozásnak hosszú távra kell meghatároznia az MSZDP általános politikai irányvonalát, amely mögé az eddigi ellentéteket félretéve valamennyi irányzat és platform képviselőinek fel kell sorakozniuk. Ugyancsak fontosnak minősítették, hogy az MSZDP ne vezetés-, hanem cselekvéscentrikus párt legyen. Épp ezért többen szükségtelennek tartják, hogy elnököt és alelnököket válasszanak. Véleményük szerint a párt élén főtitkár álljon, valamint titkárokat válasszanak. Az egyik hozzászóló az MSZDP jövőjével kapcsolatosan kulcskérdésnek minősítette, hogy a jelenlegi ,,pártocska,, történelmi hírnevéhez méltó, nagy párttá váljon, s 1995-re százezres tömegek álljanak mögötte. Az országos munkaértekezlet befejezése előtt a párt néhány vezetője röviden értékelte a tanácskozás munkáját. Véleményük szerint a kétnapos értekezlet legfontosabb eredménye, hogy azon a párton belüli összes irányzat képviseltette magát, s vitatkozva ugyan, de sikerült demonstrálni az MSZDP egységét. Bácskai Sándor, a történelmi szárny egyik vezetője kijelentette: rendkívül fontosnak tartja, hogy a részvevők végül is egyetértettek a kongresszus november elejei megrendezésének szükségességével. Heiszler Vilmos, az országos vezetőség tagja szerint a kongresszus döntő esemény lesz az MSZDP jövője szempontjából. A belpolitikai irányelvek vitájából kitünt, hogy alapkérdés lesz az MSZMP-hez való viszony tisztázása. Ebben a kongresszuson dönteni kell, s az eltérő álláspontokat ismerve, ez az a kérdés, amely akár szakadást is előidézhet az MSZDP-ben. Tóth Alpár, az országos vezetőség tagja a szekcióülésen megvitatott gazdasági programtervezetekről adott tájékoztatást. Elmondta: az MSZDP összes irányzatának és platformjának képviselői egyeztették gazdaságpolitikai elképzeléseiket. Gyakorlatilag kikristályosodott alapelvek: a tulajdonformák egyenrangúsága, a versenysemlegesség és a termelési racionalitás. (folyt. köv.)
1989. október 1., vasárnap 18:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|