|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Újabb részvéttáviratok és levelek (7. rész)
|
INTÉZMÉNNYEK, ÁLLAMI SZERVEK, SZÖVETSÉGEK, VÁLLALATOK City Taxi kollektivája; Csobráki viharsarok 1945-47-es forradalmi ifjúsága; Fehérakác Mgtsz. 2000 fős kollektívája, Dabas; DANUVIA Gépipari Vállalat dolgozói; Data Manager Számítástechnikai Kisszövetkezet; Debreceni Dohánygyár dolgozói és vezetői; Derecske Petőfi Tsz tagsága; Duna Cipőgyár kollektívája, gazdasági és mozgalmi vezetése; Dunai Vasmű dolgozói; DUX Kötőipari Szövetkezet kollektívája; Egyesült Erő Mgtsz tagsága és vezetősége, Piricse; Észak-Pesti ÁFÉSZ dolgozói; Fogyasztási Szövetkezetek kommunistái; Fogyasztási Szövetkezetek Vas megyei dolgozói; Folyamatszabályozó és Kavicskotró V. dolgozói; 127-es hatvani csemegebolt dolgozói és reformbrigádja; Hajdúböszörményi Termelőszövetkezet tagsága és vezetősége; HNF újpesti bizottsága; HUNGAROCAMION dolgozói; Intermetál Iroda nemzetközi és magyar kollektívája; Ipari Szerelvény és Gépgyár KISZ bizottsága, Budaőrs; Karcagi Egészségügyi Gyermekotthon dolgozói; Klubvezetőség, Budapest; Közalkalmazottak Szakszervezete Néphadseregi Bizottsága és polgári dolgozói; Kunság Füszért dolgozó kollektívája, Szolnok; Leninvárosi Tanács; Magyar Lapkiadók Egyesülése; MÁV Rákosrendezői üzemfőnökség vasutasai; MHSZ Komárom megyei vezetősége; MNK phenjani kereskedelmi kirendeltség dolgozói; Magyarországi Németek Szövetsége; Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége; Magyar Vöröskereszt Komárom megyei vezetősége; MSZBT Orosházi Üveggyár tagcsoportja és az üveggyári moszkvai rádió baráti kör; (folyt.köv.)
1989. július 12., szerda 21:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|