|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Orbán Viktorral a temetés visszhangjáról - 2. folyt.
|
- Korábban úgy tünt, hogy a Szovjetunió részéről mint hogyha ezt a reformfolyamatot támogatnák, ami megy Magyarországon. Mondtak olyat is, hogy a desztalinizálás is érdeke Magyarországnak. Tegnap az orosz rádió munkatársa a szovjet tévében lényegében ugyanazt mondta, mint Fojtik, tehát mint hogyha változott volna egy kicsit a nézet. Ehhez mit szól? - Ehhez azt kell hozzátennem, hogy a szovjet félnek a megítélése az egész gyászszertartásról és temetésről az egy dologban nagyon egybevág a belföldi megítélésekkel. Nevezetesen abban, hogy nem az ott elhangzott állítások tartalmával vitatkoznak. Tehát senki nem azon vitatkozik, hogy mondjuk én, személy szerint igazat mondtam-e, vagy nem. Nem abban abban vitatkoznak, hogy az orosz csapatok itt megszállásban vannak, vagy nem. Vagy megszálltak-e bennünket, vagy nem. Az 1956 forradalom volt, vagy nem. Nem erről vitatkoznak. Hanem azt mondják, minősítéseken vitatkoznak. Azt mondják, hogy ez szovjetellenes, ez kommunistaellenes, ez amaz, meg emez, nem pedig az állításokkal magukkal. Ez nagyon jellemző úgy a külföldi, mint a belföldi hivatalos értékelésekre. - Többen aggódnak emiatt hiavatalos helyen is, meg hallgatóktól is kaptunk ilyen reakciókat, hogy esetleg nem túlozzák-e el a változások tempóját önök politikailag, például azzal, hogy a szovjet nagykövetség előtt az oroszok ellen tüntettek lényegében. Hogy ezt nehéz nem szovjetellenes lépésnek tekinteni és nem túl korai-e ez a lépés? (folyt.)
1989. június 20., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|