|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Újságírók rehabilitálása
|
1989. június 1., csütörtök - A Magyar Ujságírók Országos Szövetségének elnöksége - a közgyűlés döntése értelmében megkezdte a szövetség 1956. november 4-e után hozott határozataianak felülvizsgálatát. Erkölcsi kötelességének tartja, hogy semmisnek nyilvánítsa és elhatárolja magát mindazon döntésektől, amelyekkel - a hatalom követelésére - tevékenységük és politikai meggyőződésük miatt újságírókat fosztottak meg jogaiktól és szövetségi tagságuktól. A MUOSZ elnöksége ezért úgy döntött, hogy a törvénytelenségek áldozatainak és sértettjeinek szövetségi tagságát 1957. január 1-vel helyreállítja. Ezek névsora a következő:
Fonyó János, Földes Péter, Futó Dezső, Lőcsei Pál, Obersovszky Gyula, Pális Pál, Sándor András, Szegedi Miklós, Szolcsányi Ferenc, Tóth Kornél, Vásárhelyi Miklós, Vészi János, Vészi Jánosné Nagy A. Erzsébet, Vincze Lajosné Udvary Gyöngyvér. Kegyelettel gondolunk az áldozatokra és az azóta elhúnytakra, az alábbiak posthumus szövetségi tagságát 1957. január 1-vel helyreállítjuk: Folly Gábor, Gáli József, Gimes Miklós, Haraszti Sándor, Kemény András, Losonczi Géza, Saly Géza, Schannen Béla. A MUOSZ elnöksége felülvizsgálta az 1956. október 23-a előtt a szövetségből eltávolított tgjai ügyét is és úgy döntött, hogy helyreállítja az alábbi újságírók tagságát: Bohus Mátyás, Erdődy János, Gál Ferenc, dr. Geleji Dezső (posthumus), Heresznyei Tibor, Hódy Imre, Kelenvári János, Kellner Jenő (posthumus), dr. László István Péter, Pálkövi Gyula, dr. Sándor István Tamás. (MTI)
1989. június 1., csütörtök 18:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|