|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Petrasovits Anna genfi beszéde - 1. folyt.
|
Tagjaink megalkották pártjukat, megszervezték kongresszusukat. Tudták ugyanis, mi forog kockán: pártunk léte, vagy pusztulása. Vagy mondhatnám azt is, a valódi hiteles baloldal sorsa Magyarországon. A következő hónapokban vagy években mozgásba lendülhet a kalapács, de éppígy győzedelmeskedhet a rózsa is a kalapács felett. Abban a gazdasági romlásban, amelyet a kommunista párt okozott és folyamatosan most is elősegít, ez alkalommal a furcsa és kétséges szociáldemokrácia álarcában a kétségbeesett munkások, sztrájkokkal rázhatják meg ezt az országot. A szakszervezetek esetleg mozgósíthatják majd a kétségbeesett munkástízezreket. A Szociáldemokrata Párt pedig politikai támogatást adhat majd az alkalmazás nélküli és alulfizetett tömegeknek. Mert, ha ideérkezünk, így kell tennünk. Nekünk, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak vezetnünk kell. Mi pártként ugyanazt a választ kaptuk, mint maguk a munkások: nincs rátok szükség. Éreztük is. Az első perctől éreztük, hogy nem kívánt gyermekek vagyunk a hatalom számára. S tényleg, a hatalom átmentéshez nincs is ránk szükség. Mert ez az, amit a kommunisták a békés átmenet alatt értenek. Mi ezzel szemben valami teljesen mást. Ezért vagyunk mi ebben a kaméleon-showműsorban a zavartkeltők. De azok a kiábrándult munkások, a semmilyen kiváltsággal nem rendelkező alkalmazottak is, akik egyébként majdnem az egész Magyarországot jelentik. Az embereknek még vannak reményeik és álmaik. Látták a tv-ben a műsorokat a kongresszusunkról, látták, a több mint 600 küldöttünket, akik mintegy 10 ezer tagot képviseltek az egész Magyarországról. Hallották programjainkat, ajánlásainkat, politikai nézeteinket. S ugyanazokat az arcokat láthatták, mint amelyek saját munkahelyeiken veszik körül őket: önmagukat láthatták a mi kongresszusunkon. (folyt.)
1989. november 29., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|