|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz állásfoglalása a honvédelmi törvény módosításáról
" A sorkatonák és a közvélemény megnyugtatása érdekében
szükségesnek tartjuk a hadseregben történt tisztázatlan halálesetek
megkezdett kivizsgálásának mielőbbi befejezését.
"
SZER, A mai nap:
Közös jelszó Brassó főterén
" A Zsil-völgyiek - akik a legjelentősebb Ceausescu-ellenes
munkásmegmozdulás résztvevői voltak 1987-ben - ez év júniusában
Bukarestben erőszakkal vetettek véget a hathetes, Iliescu lemondását
követelő tiltakozássorozatnak. A mintegy 20 ezer úgynevezett bányász
tisztogatási akciója során több száz ember megsebesült, és több mint
ezret letartóztattak.
A tanácskozáson részt vevő bányászküldöttek a konferencia első
napján ígéretet tettek: mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, kik
felelősek közülük a brutális bukaresti akcióért. A brassói munkások
által rendezett konferencia az értelmiség és a munkásság közötti
megbékélés első jelének tekinthető. A Brassó főterén rendezett
zárótüntetésen immár közös jelszóként hangzottak el a "Le a
kommunizmussal
" és a "Szabadság, szabadság
" kiáltások.
A tüntetés éljenzésbe és vastapsba csapott át, amikor a
júniusban súlyosan bántalmazott, sebeit máig viselő Marian Munteanu
lépett az emelvényre. A diákvezető megbékélésre és egységre
szólította fel a románokat az igazságtalanság, a hazugság és az
erőszak elleni harcban. Munteanu a bányászvezetők részvételéről
nyilatkozva a Reuter tudósítójának elmondta: a bányászok végül
megértették, hogy idáig a hatalom manipulálta őket.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kongresszusra készül a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (1. rész)
|
1989. október 27., péntek - Negyvenegy év elteltével ismét kongresszust tart a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, és sorrendben a harmincnyolcadik kongresszusként jegyzik majd a mostanit.
A november 3-5. között rendezendő kongresszusról pénteken a Gellért Szállóban tájékoztatták az újságírókat az újjászervezendő, s a közelmúltbeli pártharcok, személyi ellentétek után immár egységet hirdető szociáldemokrata párt vezetői. Egyebek közt elmondták: többszáz küldött képviseli majd a kongresszuson a magyarországi szociáldemokrata mozgalmat, s mellettük számos meghívott, hazai és külföldi vendég, valamint a testvérpártok képviselői kísérhetik figyelemmel a háromnapos rendezvény eseményeit az Építők Rózsa Ferenc Székházában. A kongresszuson a pártprogram, a szervezeti és működési szabályzat megvitatása mellett a szekcióüléseken részletesen elemzik majd az MSZDP most kidolgozandó gazdaságpolitikai, kulturális, egészségügyi és agrárprogramjainak tervezetét is. Gaskó István a kongresszus politikai célkitűzéseit fejtegetve azt hangsúlyozta, hogy legfőbb céljuk az újjászülető szociáldemokrata párt arculatának kialakítása, megismertetése a hazai, illetve a nemzetközi közvéleménnyel. Fontos feladatként említette ugyanakkor egy legitim vezetés megválasztását, azaz egy olyan vezetőség létrehívását, amely képes az európai politika áramkörébe kapcsolni az MSZDP-t. A jelenlegi pártvezetés több tagja is reményét fejezte ki, hogy a kongresszust követően egy politikai céljaiban és elveiben egységes, megerősödött és hatékony párt áll fel. Ehhez csatlakozott Baranyai Tibor is, leszögezve: az általuk felfogott egység nem jelent valamiféle ,,kaszárnyabeli,, egységet, hiszen a párt alapvető politikai céljait nem megkérdőjelező különféle nézeteket tolerálják, s elfogadhatónak tekintik a párton belül. Petrasovits Anna is azt hangsúlyozta, hogy a pártban jelenleg béke van, s a kongresszus ennek a békének a manifesztálása is lehet egyúttal. Hozzátette: ezzel együtt a kongresszuson megszülethet egy erős, szervezett szociáldemokrata párt , amely a jövendő magyar belpolitikai életének fontos tényezője lehet. (folyt.köv.)
1989. október 27., péntek 16:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kongresszusra készül a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (2. rész)
|
Petrasovits Anna a továbbiakban kifejtette: elképzeléseik szerint az MSZDP a munkásmozgalom és a szakszervezeti mozgalom legnemesebb hagyományaira épülő librális politikát folytat majd, s ennek jegyében már az elmúlt hónapok pártépítési munkája során is nem egy reformkommunista, hanem egy szociális és demokrata pártot szerveztek. Mivel a Szocialista Internacionálé éppen a pártkongresszust megelőző napokban ülésezik Milánóban, a sajtótájékoztatón felvetődött: dönt-e majd a világszervezet az MSZDP felvételéről. A párt vezetői ezzel kapcsolatosan elmondták: több nyugat-európai szociáldemokrata politikus - így Willy Brandt, vagy a napokban hazánkban járt Hans-Jochen Vogel is - megerősítette, hogy az MSZDP-nek nem szükséges felvételét kérnie, hiszen úgynevezett ,,alvó pártként,, eddig is számon tartották, s most - felújítva működését - természetes a részvétele a Szocialista Internacionáléban. A Magyar Szocialista Párt esetleges felvételével kapcsolatosan Baranyai Tibor - a pártvezetés egységes álláspontját tolmácsolva - leszögezte: nem járulnak hozzá, hogy mellettük még egy másik magyarországi párt is tagja legyen a Szocialista Internacionálénak. (MTI)
1989. október 27., péntek 16:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|