|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Folytatta munkáját az SZDSZ küldöttgyűlése (1. rész)
|
1990. december 1., szombat - Szombaton a párt elnökének
pénteken este elhangzott politikai beszámolója feletti vitával és az
alapszabály módosításának szándékával folytatódott a Szabad
Demokraták Szövetségének országos küldöttgyűlése, Szombathelyen. A
szekcióülésekre két helyszínen, a Művelődési és Sportházban, illetve
a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Berzsenyi téri épületében
került sor. A mintegy ezer küldött közül félszázan kaptak szót késő
délutáni órákig.
Az általános politikai vitában az ország állapotának a vizsgálata, a válságból való kiut módjainak megtalálása volt a fő téma. Tölgyessy Péter ügyvívő szerint Magyarországon az intézményrendszer van válságban. Nem azzal kell elsősorban foglalkozni, hogy hány minisztert kell lecserélni - amire különben szükség van, - hanem le kell ültetni egymás mellé azokat, akik meg tudják fogalmazni, mit kellene tenni, és azokat, akik konfliktust tudnak kirobbantani, azzal, hogy működjenek együtt a terhek elosztásában, s döbbenjenek rá a lehetőségek korlátaira. A politikus szólt az ország helyzetéről elemezve a szükséges átalakítás kérdéseit. Kifejtette: nem képzelhető el kormány az MDF nélkül, s egy esetleges új választás sem hozna más megoldást. A válságot - Tölgyessy Péter szerint - úgy lehetne kezelni, hogy komoly tárgyalások sorozatán tennék világossá az emberek előtt az országos gondok igazi súlyát.
Sürgette az SZDSZ szervezetének megújítását. Mint mondotta, azért is, hogy alternatívát mutathassanak a kormányon lévő erőkkel szemben. Megítélése szerint a szabad demokratáknak fel kell készülniük a kormányzásra is, a szervezet azonban most még nincs felkészülve a feladat ellátására. Megfelelő programot sürgetett, s a szervezet struktúrájának átalakítását.
Pethő Iván, parlamenti frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a demokratikus parlamenti választások után igen hamar erodálódott az MDF-vezette kormánytöbbség. Az SZDSZ-nek ezt a helyzetet úgy kell tudomásul vennie, hogy nem parlamenten kívüli eszközöket akar igénybevenni a kormány megbuktatására, hanem a párbeszéd lehetőségét keresi. Reagált arra is, hogy a kormány információi nem elégségesek, még koaliciós partnerei számára sem. Megjegyezte: a Németh-kormánytól lényegesen több információ jutott el az érdekeltekhez, mint a jelenlegitől. (folyt.köv.)
1990. december 1., szombat 19:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|