|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. szeptember 26., szerda - Rekord idő alatt véget ért,
alig fél órát tartott a Magyar Demokrata Fórum országos elnökségének
választások előtti utolsó sajtótájékoztatója szerdán, a párt Bem
téri székházában. Az ok rendkívül prózai: a választási kampány
utolsó hetében a korábban elhangzottakhoz különösebbet már nem
kívántak hozzátenni az e kérdésben illetékes MDF-vezetők. A
tájékoztató időtartamát kurtította, hogy arra nem érkezett meg
Bethlen István országgyűlési képviselő, aki az eredeti napirend
szerint a húsipari ,,ügyeskedésekről,, kívánta tájékoztatni az
újságírókat, feltételezhetően ebben látva a hús drágulásának okát.
Mivel a képviselőnek - mint a tájékoztatón fogalmaztak - ,,nyoma
veszett,,, ám a téma rendkívül aktuális, hamarosan kárpótolják a
sajtót - ígérték.
Nemessury Zoltánnak, az MDF kampányszóvivőjének rövid nyilatkozatából kitűnt, hogy az MDF választási stratégiájáról, politikai stílusáról korábban kifejtett vélemények továbbra is mérvadók. A párt visszafogott stílusban, döntően a helyi erőkre építi kampányát. Az önkormányzati képviselőtestületekbe olyan személyek bekerülését támogatja, akik ,,helyben,, a legnagyobb megbecsülésnek örvendenek, élvezik a választók bizalmát, s ehhez nem kell feltétlenül MDF-tagnak lenni - tette hozzá. Az eddig eltelt időszakot pozitívnak értékelte, s mint mondta: az MDF igyekezett elkerülni mindenfajta személyeskedést, a kampány menetét sikerült összehangolni a koalíciós pártokkal. Az MDF vezetése bízik abban, hogy a koalíciós pártok ismét megkapják a választóktól azt a bizalmat, amelyben tavasszal részesültek. Egy kérdésre válaszolva közölte: csupán két-három helyen fordul elő, hogy a koalíciós pártok egyike-másika, a ma ellenzékben lévő pártokkal lépett koalícióra, a választások idejére. A kampányszóvivő ebben nem talált semmi kivetni valót, mert ez a helyzet a számszerűségből is érzékelhetően, nem tekinthető általánosnak.
A sajtótájékoztatón szükségesnek tartották közreadni a kormányzó pártok szeptember 20-án már közzétett felhívását, mert annak közlése elsikkadt a lapokban, csupán az Esti Hírlapban kapott helyet. A felhívás szerint a három párt a választási küzdelemben - a koalíción kívüli jelöltekkel szemben - kölcsönösen támogatja egymást. Kampányuk nem az ellenzéki jelöltek támadására, hanem saját értékeik és céljaik hangsúlyozására irányul. Ahol jelöltjeik riválisként állnak egymással szemben, ott a koalíció belső szolidaritásának szem előtt tartásával vállalják a megmérettetést. (folyt.köv.)
1990. szeptember 26., szerda 12:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|