|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
A szovjet csapatok kivonulása az NDK-ból - nincs teljes
megegyezés
|
------------------------------------------------------------------
London, 1990. szeptember 7. (BBC, Esti műsor) - A Szovjetunió és Nyugat-Németország nem tudott megegyezni Bonnban a Kelet-Németországban állomásozó szovjet alakulatok kivonásával kapcsolatban felmerülő költségekről. Pedig a megállapodásra ez ügyben is szükség lesz a német egyesítés zavartalan lefolyásához. Mit ajánl az NSZK és mit vár a Szovjetunió? - munkatársunk kommentárja következik:
- A Kelet-Németországban állomásozó szovjet csapatok visszavonásával kapcsolatos kérdések legtöbbjét már rendezték. A szovjet erők 1994 végére vonulnak ki teljesen német területről. Bonn vállalta, hogy fedezi a szovjet katonai egységek ellátásának költségeit eddig az időpontig, fizeti a katonák hazautazásának költségeit, valamint azokat az összegeket, amelyekbe átszállásolásuk és átképzésük kerül a hazatérést követően.
Nyugat-Németország meghatározott összeget készül befizetni egy áttelepítési alapítványra, amelyet a Szovjetunió rendelkezésére bocsátana felhasználásra. A vita most akörül folyik, milyen magas legyen ez az összeg.
Ezzel kapcsolatban Sztyepan Szitarjan szovjet miniszterelnök-helyettes e héten megbeszéléseken tartott Bonnban Theo Waigel nyugatnémet pénzügyminiszterrel. A Szovjetunió azt akarja, hogy Bonn 10 milliárd márkát adjon az elkövetkezendő négy évre a Kelet-Németországban állomásozó szovjet csapatok eltartására és hazatelepítési költségeiknek fedezésére. A nyugatnémetek, akik ez év második felében már adtak egy és egynegyed milliárd márkát erre a célja a Szovjetuniónak, ezt az összeget túlságosan magasnak találják. (folyt.)
1990. szeptember 7., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet csapatok NDK-ban - 1. folyt.
|
Szitarjan azt is kérte, hogy a németek adjanak segítséget a házépítési program kivitelezéséhez. Egy nyugatnémet televíziós riport szerint Moszkva azt akarja, hogy a nyugatnémetek építsenek lakótömböket a hazatérő katonák részére, üzletekkel és iskolákkal együtt, valamint építsenek négy gyárat a lakásépítésekhez szükséges előregyártott épületelemek készítésére.
A Szovjetuniónak elsősorban 120 ezer hosszú ideje szolgálatot teljesítő katonáit és családtagjaikat kell elszállásolnia, illetve otthont biztosítani nekik. Kelet-Németországban jelenleg 360 ezer szovjet katona tartózkodik családtagjaikkal, hozzátartozóikkal együtt, akiknek a száma mintegy 200 ezerre tehető. Sokan közülük nem nagyon örülnek annak, hogy haza kell térniük a Szovjetunióba.
Nyugat-Németország elvileg egyetért a szovjet kérés teljesítésével. A szovjet házépítő iparban való részvétel megfelelő lehetőséget kínál az állás nélküli keletnémet építőipari munkások foglalkoztására. Nem sikerült azonban megegyezésre jutni a felépítendő otthonok számában és az erre fordítandó összeg mennyiségében. Moszkva azt akarja, hogy a németek 36 ezer lakást építsenek, 10 milliárd márka értékben, Bonn csak 10 ezer lakás építését hajlandó vállalni, körülbelül két és félmilliárd márkás költségen.
A Szovjetunió igyekszik elnyújtani a tárgyalások idejét, hogy minél kedvezőbb megegyezést tudjon kicsikarni a németektől. Általános vélemény szerint azonban a szovjet-német pénzügyi egyezményt minél előbb nyélbe kell ütni, mert már csak néhány nap van hátra az úgynevezett 2+4-es tárgyalások végső fordulójának elkezdéséig, amelyeket szeptember 12-től tartanak Moszkvában, s amelyeken a német unióval kapcsolatos biztonsági egyezményeket is aláírják majd. (folyt.)
1990. szeptember 7., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szovjet csapatok az NDK-ban - 2. folyt.
|
A kérdéssel kapcsolatban a Times mai száma cikket közöl, amely részletezi a már elhangzottakat, majd később megjegyzi: Moszkva nem sok időt adott Kohl kancellárnak a döntésre, ha tartani kívánja magát a német unió megvalósításának kitűzött időrendjéhez. A cikk szerint lehetséges, hogy a jövő héten csak egyezmény-tervezetet írnak majd alá, ami lehetővé teszi, hogy további két héttel meghosszabbítják a tárgyalások idejét, mielőtt végső döntés születik a németek által fizetendő összegre vonatkozóan. +++
1990. szeptember 7., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|