|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Himnusz is szólt Szlovákiában egy tanévnyitón
|
------------------------------------------------------
München, 1990. szeptember 7. (SZER, Magyar híradó) - Szinte elképzelhetetlen, de a történet igaz. Tegnap egy szlovákiai magyar iskolamegnyitón elhangzott a Magyar Himnusz is, és ennek előreláthatólag súlyos következményei lesznek. Hallgassák meg pozsonyi tudósítónk, Horváth Gabriella beszámolóját:
- A mai szlovák napilapok szinte kivétel nélkül foglalkoznak szűkebb, vagy bővebb terjedelemben a Komáromi Szakmunkásképzőben lejátszódott himnusz-incidenssel. A fokozott érdeklődést a szerda reggeli rádió-híradóban, valamint a szlovák televízió Aktualitások című műsorában elhangzott féligazságok váltották ki, melyek szerint több nyugat-szlovákiai iskolában a Magyar Himnuszt játszották a tanévnyitó ünnepségen.
Ezek az állítások alaposan felkorbácsolták a szlovák kedélyeket. A hírközlő eszközök szerkesztőségeikben egyre-másra érkeztek a telefonhívások. A felháborodott hangú érdeklődők a hírek valóságtartalmáról érdeklődtek, és részletesebb információkat követeltek. Ezt pedig - ahogy az ilyen esetekben lenni szokott - megindította a nyomozást. Nyomoztak a hírlapírok, a rádióriporterek, de főként a Komáromi Nemzeti Bizottság Tanácsa, mivel - mint kiderült - ők a legilletékesebbek az ügyben.
Szó sem volt semmiféle nagyszabású, szervezett akcióról, egész Nyugat-Szlovákiában csak egyetlen iskolában a Komáromi Hajógyár szakmunkásképzőjében hangzott el tanévnyitókor a Magyar Himnusz, ráadásul az is csupán a Szlovák Állami Himnusz után.
Az eset kezdeményezője maga az iskolaigazgató volt, aki előzőleg demokratikus módon a pedagógiai kar elé terjesztette a himnuszra vonatkozó javaslatát, ám annál diktatórikusabban járt el akkor, mikor a javaslat leszavazása után is ragaszkodott az ünnepi aktushoz. (folyt.)
1990. szeptember 7., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|