Rendszerváltás és az MTI

	A csúcs előtt - mennyire számít még Gorbacsov?
---------------------------------------------- München, 1990. szeptember 7. (SZER, A mai nap) - Bush elnök úgy döntött - egy bagdadi gúnyjavaslatot kihasználva - televíziós üzenetet intéz majd az iraki néphez. Tette pedig ezt tegnap, amikor két választási gyűlésen mondott beszédében is kitért a perzsa-öböli helyzetre, meg vasárnapi találkozójára Gorbacsovval. Ez utóbbinak itt most ugyancsak más a visszhangja, mint az eddigi csúcsoknak. A hírekben nemigen kerül az első helyre, sőt sok helyütt mintha tapasztalható lenne némi fanyalgás is. Sajátosan jellemzőnek tünik az a cikk, amelyet a New York Times közöl a kongresszusi kutatószolgálat egyik külpolitikai szakértőjének a tollából. Amely nyomban úgy is kezdődik, hogy felteszi a nagy kérdést: végül is mennyire számít még Gorbacsov? A válasz összetett, hiszen a szerző kifejti: a Bush-adminisztráció külpolitikájának a nagy részét nyilvánosan Gorbacsov reformjainak a sikeréhez kötötte -, viszont az elmúlt hosszú hónapok során Gorbacsov szinte eltünt a porondról, de legalábbis nem uralja az eseményeket, sem a nemzetközi, sem a belföldi napirendet. Vagyis Gorbacsov hanyatló figura, akinek a kezéből kicsúszott a peresztroja gyeplője, amelyet Jelcin és az ő reformerköre vett át. Viszont Gorbacsovot tartják az országban felelősnek a cigaretta, a kenyér és egyéb hiányokért, egy orosz vezető esetében a legkomorabb gazdasági kudarcokért, míg az új reformért nem neki jár ki a dícséret. Még egyszerűbben fogalmazva: Gorbacsov odahaza többé már nem vezet. Nemzetközi síkon a Szovjetunió learatja a dícséreteket Irakkal kapcsolatos álláspontjáért, de még itt is mintha alá lenne húzva Gorbacsov gyöngesége - hiszen minden katonai ereje és stratégiai kvalitása ellenére is a Szovjetunió politikailag egyszerűen nincsen ugyanabban a súlycsoportban, mint Amerika, hiszen ma csakis az Egyesült Államok az a globális szuperhatalom, akinek a támogatását kérik, sürgetik az olyan válságokban, mint a mostani perzsa-öböliben. (folyt.) 1990. szeptember 7., péntek
Vissza »

	- A csúcs előtt - 1. folyt.
A Szovjetunió irigylésre nem méltó választása csupán az, hogy akadályoz, vagy belenyugszik. Meg tudja ugyan akadályozni azt, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek -, arra azonban nem képes, hogy ő maga hozzon létre történéseket. Mint minden csúcs, Helsinki is egymást kiegészítő szükségleteket képvisel. A nyilvánvaló mozgatórugó most a Perzsa(Arab)-öböl. Miután Moszkvából az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó jelzések jöttek, Bushnak demonstrálnia kell a szovjet-amerikai szolidaritás változatlan meglétét amellett, hogy partnerével együtt felül kell vizsgálnia a diplomáciai vagy katonai akcióknak a lehetőségeit. Gorbacsov viszont azt szeretné mutatni - már amennyiben erre képes -, hogy Amerikának teljesértékű partnere, természetesen azon felül, hogy Helsinki alkalmat nyújt a figyelem elterelésére a belső kudarokról. Mindezek ellenére sem lenne helyes Gorbacsovot leírni, hiszen okozott ő már meglepetést a múltban is, arról nem is beszélve, hogy képes lehet - ha nem is régi fényének, de legalábbis - egyes pozícióinak a visszanyerésére. Érdekes módon a legtöbb szovjetológus számára nem téma Gorbacsov hanyatlásáról beszélni, hiszen miután szakmai reményeiket beléhelyezték, rátették pénzüket, egyszerűen nem hajlandóak elfogadni fokozódó sebezhetőségét, kiszorulását, mégiscsak ő a Szovjetunió elnöke - mondják -, és némi hazai hatalomvesztés ellenére is ő uralja változatlanul az ország katonai és külpolitikáját. Így is van kétségkívül. Ezek azonban a legkevésbé sem olyan jellegű emelők, amelyek sikert hozhatnának számára a legégetőbb problémák megoldásában. (folyt.) 1990. szeptember 7., péntek
Vissza »

	- A csúcs előtt- 2. folyt.
Gorbacsov hanyatlása nem jelenti azt sem, hogy esetleges utódainak a kedvéért Amerikának el kellene őt ejtenie, hiszen Washingtonnak nem érdeke Gorbacsov aláásása. Azt azonban igenis jelenti, hogy az Egyesült Államoknak a kizárólagos rátámaszkodás helyett át kell állnia egy jóval szélesebb skálára, amelyben legrosszabb változatként ott szerepel Gorbacsov bukása is, meg a szovjet állam lehetséges széthullása is. A Bush-adminisztráció - fejeződik be a New York Timesban közölt cikk - nyilvánvalóan a legjobb kimenetelre van felkészülve, azt is kívánja. Nem szabadna azonban számításon kívül hagynia a különböző rossz lehetőséget sem, hiszen a szovjet jövőt illetően kétségkívül működnek olyan alternatív látomások vagy inkább rémlátások, amelyek mellett a mostani közel-keleti válság gyerekjátéknak tünik. +++ 1990. szeptember 7., péntek
Vissza »