|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
A magyar, a cseh és a szlovák igazságügyminiszter tárgyalásai
(2. rész)
|
Leon Richter az eszmecsere során utalt többek között arra, hogy a meglévő jogi különbségek az utóbbi 20 év magyar és csehszlovák történelmi fejlődésének sajátosságaiból fakadnak. Hangsúlyozta: a bírók indokolt személycseréjekor figyelemmel voltak és vannak arra, hogy a múlt törvénytelenségeit nem lehet újabb törvénytelenségekkel megoldani. A bírói függetlenséget alkotmányjogi garanciákkal és a bírók társadalmi helyzetének rendezésével kívánják megteremteni. 1990. november 17-ére, a forradalom első évfordulójára az emberi jogok chartájának törvénybe iktatását tervezik. Ezt első lépésnek tekintik az új szövetségi és nemzeti alkotmányok megalkotásában, s jelentős eseménynek tartják az Európához való csatlakozásban. Utalt arra is, hogy a Cseh Köztársaságban is előfordultak az állami vagyon kiárusítására utaló gyanús akciók, azonban ezek további lehetőségét gyors jogi intézkedéssel megszüntették.
A szlovák és a cseh igazságügyminiszter a tapasztalatszerző út során találkozott és ismereteket cserélt a Legfelsőbb Bíróság elnökével, a legfőbb ügyésszel és a Külügyminisztérium politikai államtitkárával is.
A vendégek péntek délután elutaztak Magyarországról. (MTI)
1990. szeptember 7., péntek 18:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|