 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A Fidesz politikai fóruma az újfehértói piacon
|

1990. szeptember 7., péntek - Glattfelder Béla, a magyar
Parlament legfiatalabb országgyűlési képviselője különös helyszínt
választott pártja, a Fidesz választási politikai fórumának: A fiatal
demokraták mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó szakértője pénteken
délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó piacán váltott
szót az ott árusító kistermelőkkel.
Az ifjú politikus közvetlen beszélgetésbe elegyedett a zömükben 60-80 éves idős emberekkel, akiket elsősorban a földkérdés érdekelt. A földrendezésben kialaktott Fidesz- álláspont nagy tetszést aratott, sokan helyeselték, hogy a fiatal demokraták nem a 47-es, hanem a jelenlegi helyzetből szeretnének kiindulni. Nagy volt az egyetértés abban is, hogy csak azok kaphassanak földet, akik abból élnek, s a parasztság dönthesse el, mit akar, ne kényszerítsenek rá semmi olyat, ami ellen tiltakozik.
A politikai fórum további részében is záporoztak a kérdések az országgyűlési képviselőre. Sokan megkérdezték: mi a véleménye a magas személyi jövedelemadóról? A vezetők és a dolgozók közötti hatalmas fizetés-különbségekről? A megélhetést sem garantáló alacsony nyugdíjakról? A tervezett vagyonadó igazgágtalan bevezetéséről? A fiatalok kilátástalan helyzetéről? Mások egyéni sérelmeiket, az őket ért igazságtalanságokat mondták el Glattfelder Bélának. Többen a parlamenti munkát bírálták, szóvá tették: milyen demokrácia az, ahol a jó javaslatokat rendre leszavazzák a többségben lévő pártok? Számon kérték a politikusoktól a választások előtt ígért gazdasági fellendülést is.
Úgy tünt: Glattfelder Béla egyenes válaszai meggyőzték az idős emberek többségét. Jó néhányan arról biztosították: az elhangzottak után a Fideszre szavaznak szeptember végén. (MTI)
1990. szeptember 7., péntek 14:28
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|