Rendszerváltás és az MTI

	A Justitia-terv
-------------- München, 1990. szeptember 5. (SZER, Magyar híradó) - Törvény rendelkezzen vagy pedig bizottság vizsgáljon? - ez az egyik lényegi eltérés a vezető kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt álláspontja között, ami a múlt lezárását és az igazságtételt illeti. Az MDF és koalíciós partnerei nem tartják sürgősnek az SZDSZ törvényjavaslatát arról, hogy mi legyen a sorsa a volt titkosállományú tisztek és hálózati személyek - köznyelven besúgók - lakat alatt tartott listájának, az SZDSZ pedig hiányolja, hogy a Justitia-terv nem törvénytervezet és hogy az MDF különféle bizottságokra kívánja bízni az igazságtételt, nem pedig törvényes eljárásokra. Közben mindkét fél részéről elhangzik a vádnak szánt megjegyzés: ez csak választási kampányfogás. A társadalom öntisztulásának a múlttól való megszabadulás kétségtelenül nehéz kérdésének témakörét Kasza László kommentálja: - Leegyszerűsítve két elképzelést tettek ebben az ügyben az asztalra, az egyik Justitia néven vált ismertté és a jogtalan előnyök felszámolását követeli, kiemelt nyugdíjakét stb. A másik tiszti minőségben besúgók - és ezért rendszeres fizetéssel honoráltak - nyilvántartásba vételét követeli, hogy ezek ne kerülhessenek a jövő fontos állami hivatalába. Így van ez jól - mondja a magát józannak gondoló állampolgár -, hiszen még van, kellene hogy legyen igazság a glóbuszon. Annál is inkább helyesel, mert a két javaslat azonos megfontolásból indul, pontosabban kiegészíti egymást: ne legyen lincselés, sőt bírósági felelősségre vonás, de egyrészt szüntessük meg az igazságtalanul szerzett kiváltságokat, másrészt óvjuk meg újjáépülő társadalmunk közigazgatását azoktól, akik hajlandók pénzért rosszat, vagy vélt rosszat mondani a másikról. (folyt.) 1990. szeptember 5., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Justitia-terv - 1. folyt.
Közérzetünk - mármint a magunkfajta józan állampolgáré - talán nem javúl, amikor arról értesül, hogy a két javaslatot a két legnagyobb volt ellenzéki párt vette közzé - az MDF az egyiket, az SZDSZ a másikat. Alapkérdésekben tehát ezek is egyetértenek - bólint megelégedéssel, hogy aztán felkapja a fejét, amikor megtudja: akármennyire közös alapmeggondoláson alapulnak is az előterjesztések, egyik párt sem ért egyet a másik javaslatával. Kérem, most senki ne kívánja tőlem, hogy számon tartsam melyik javaslatnak hol van hátulütője, mert persze, hogy mindegyiknek hátránya, milyen érvet lehet felhozni az egyik megvalósítása ellen. Azt azért mégiscsak furcsálhatjuk közösen, hogy egymás azonos meggondolásra alapuló javaslata ellen a két párt úgy harcol, mintha azok homlokegyenest ellentétes célokat szolgálnának. Gondolom nem vagyok egyedül, akinek az jut eszébe, hogy szeptember 30-ikán választások lesznek, és itt az MDF és az SZDSZ megint egyszer szemben áll egymással. És abban a táborban sem érzem egyedül magam, amelyben - az ügyben első következtetésként - az a meggyőződés alakult ki: vannak dolgok, amelyekből nem kellene pártpolitikát és pláne nem választási kampánytémát csinálni. Ez a volt rendszer felelősségének, illetve felelőseinek elszámoltatása - nos ez ezekhez tartozik, mégpedig előkelő helyen. Őszinte pillanatában mindkét párt, de feltehetően a többiek is hamut szórhattak a fejükre. Az SZDSZ nem mulasztotta el az alkalmat megvédeni azokat a szakembereket, akiket a kormány leváltott, mert odajuttatták szakértelmükkel az országot ahol van, az MDF pedig kinevezte államtitkárnak is azokat - Istenem, megint csak ez a kifejezés jut eszembe - a szakembereket, akik, na tudjuk... (folyt.) 1990. szeptember 5., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Justitia-terv - 2. folyt.
Deutsch Tamás időszerűsítette azt a régi mondást, hogy mindenkinek a másik kommunistája a bűnös. Az aktualizálástól nem lett igazságosabb, jogasabb ez a tétel. Ugyanakkor egyik lábáról a másikra áll az, akitől kérdezik: mi a megoldás? Minden vezető kádárista kommunista ellenállónak nevezhető, ahogy azt Ungvári Tamás könyvéből olvashatjuk, vagy, hogy a rádióból a sztálinista Kulcsár Istvántól kell-e demokráciát tanulnunk, vagy hogy a pártitkár a legalkalmasabb egy vezérigazgatói poszt betöltésére? Vagy - és ez a másik lehetőség lenne - kezdjük számonkérni, bíróság elé állítani, kipellengérezni a múlt felelőseit, hogy aztán tovább csavarva a gyűlölet spirálját újabb felelősségre vonások magvait hintsük el. Csak érzem, hogy a megoldás valahol középen van. Nem ott, de annak közelében, ahol Václav Havel keresi, aki azt mondta: valamennyien bűnösek voltunk. Ez szó szerint így nem igaz, mert voltak, akik nem voltak bűnösek, Havel ezt pontosan tudja, és ha ő mégis ezt mondja, akkor szavaiban talán az egyetlen lehetséges megoldás lehet a keresztényi megbocsátás, de ezt nagyon nagyon megkönnyítené, ha azok, akiknek van mit megbánniuk eltűnnének, mégpedig saját döntés alapján a képernyőről, a vezérigazgatói székekből és a bizonyítványt magyarázók sorából. +++ 1990. szeptember 5., szerda
Vissza »