|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Tüntetés a román nagykövetségnél - Németh Miklósnak címzett levelet adott át át az SZDSZ a Parlamentben
|
1989. december 23., szombat - Több ezren gyűltek össze a budapesti román nagykövetségnél szombaton délután a Szabad Demokraták Szövetségének szervezésében. ,,Szolidaritás ,, ,,Gyilkosok ,, ,,Ébredj, Románia ,, kiabálta a tömeg. A megmozduláson elhangzott, hogy velük együtt Varsóban, Berlinben, Pozsonyban is több százezren követelnek erélyes fellépést a Romániában fegyvertelen embereket gyilkoló diktatórikus erőkkel szemben.
Kis János, az SZDSZ ügyvivője olvasta fel az ügyvivő testület délután megfogalmazott, Németh Miklóshoz írt levelét. A megmozduláson elhangzott, hogy hírt kaptak Rajk Lászlóról és Magyar Bálintról. Ezek szerint szombaton délben Aradról egy gyógyszerszállítmánnyal Temesvárra indultak. A követség erkélyén a román nagykövetség tisztségviselői is megjelentek, egyikük néhány szót szólt az összegyűlt emberekhez. Éljen a magyar-román barátság - mondotta, majd kifejtette, hogy Románia szabadságot, demokráciát akar, áprilisra szabad választást terveznek. ,,Eddig miért nem ezt mondtátok ?,, - kiabálták az emberek, majd követelték, hogy a követségről dobják ki a Ceausescu-képet, s kérték, hogy a követségen is gyújtsanak gyertyát az ablakokban. Ezután a többezer ember a Népköztársaság útja felé indult, hogy a Parlamenthez vonuljanak. Zászlókkal, transzparensekkel érkeztek az Országházhoz. ,,ENSZ-csapatot ,,, ,,Katonai segítséget ,, ,,Lőszert, kenyeret ,,, ,,Román-magyar barátság ,, - ütemesen ezt kiabálták, majd azt követelték, hogy jöjjön ki Németh Miklós a Parlament elé. Az SZDSZ küldöttségét, Jenei György, Németh Miklós tanácsadója fogadta, közölte, hogy azonnal a kormány folyamatosan ülésező koordinációs bizottságához továbbítja a levelet. (MTI)
1989. december 23., szombat 19:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|