|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Németh Miklós Londonban
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. december 13. szerda (MTI-tud) - Németh Miklós miniszterelnök szerdán reggel Kovács László külügyminisztériumi államtitkár kíséretében egynapos hivatalos látogatásra a brit fővárosba érkezett. A kormányfőt Lord Brabazon külügy- és nemzetközösségi államminiszter és dr. Györke József londoni magyar nagykövet fogadta a Heathrow repülőtéren.
Németh Miklóst megérkezése után a nagyköveti rezidencián kereste fel a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező Robert Maxwell, a Mirror-csoport lapkiadó cég tulajdonos-elnöke. Rövid megbeszélésük után a magyar kormányfő Sir Geoffrey Howe miniszterelnök-helyettessel találkozik hivatalában. Azt követően Margaret Thatcher miniszterelnök asszony hivatalos fogadtatásban részesíti magyar vendégét, majd a miniszterelnöki rezidencián megkezdődnek a brit-magyar kormányfői megbeszélések. Németh Miklós Margaret Thatcher társaságában díszebéden vesz részt, amelyet a brit kormány ad tiszteletére. A magyar kormányfő a délután folyamán John Major pénzügyminiszterrel folytat tárgyalásokat. A Westminster-palotában találkozik Neil Kinnock-kal, az ellenzéki Munkáspárt vezérével, és eszmecserét folytat az alsóház külügyi bizottságának tagjaival. A miniszterelnök nemzetközi sajtóértekezlettel zárja hivatalos programját Londonban.+++
1989. december 13., szerda 11:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|