|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Választási sajtókonferencia
|
München, 1989. november 29. (SZER, A mai nap esti kiadása) - A népszavazás hivatalos végeredményéhez kapcsolódik Kasza László budapesti telefonjelentése: - "November 29-ikén 0.02 órakor megállapítottuk az ország első népszavazásának végeredményét. Most, 18.02 órakor pedig Önök előtt közzétesszük ezt" - mondta az országos választási hivatal vezetője, s ezzel megnyitott egy több mint két órás vitát, amely nem annyira a választás eredményével, mint inkább a késői közlés okaival, körülményeivel, törvényes vagy törvénytelen voltával foglalkozott. Kiderült, hogy választási csalást csak egy helyen észleltek az országban, mégpedig a debreceni 25-ös választási körzetben. Itt 127 szavazatot hamisítottak meg, nem világos hogy miről mire. Ezeket megsemmisítették, az ügyet átadták az ügyészségnek. Ez - amennyiben nem kerül fény több csalásra - jó eredménynek tekinthető. Annál nagyobb kár, hogy Gál Zoltán belügyi államtitkár egy vitatható intézkedése mégis azt az érzést keltette a jelenlévő újságírókban, hogy a hatalom még mindig nem tekinti felnőttnek az állampolgárt. Az államtitkár sanda gyanúsításokról beszélt, holott csak az érdekelte volna az újságírókat, hogy miért rendelt el hírzárlatot hétfőn hajnalban akkor, amikor az első, a miniszterelnökséget érintő kérdésben éppen fele-fele arányban osztoztak meg a szavazatok, tehát a dolog a legérdekesebb volt. Az államtitkár - mint mondta - az ország tekintélyére ügyelt, mert - így ő - mit szóltak volna külföldön, ha ilyen szoros küzdelem esetén hamis adatokat közöl. Nem rendítette meg őt az az érv sem, hogy külföldön és nyugaton az állampolgár eleve nem tekinti tévedhetetlennek az államot, de ha az titkolódzik valamiben, akkor azonnal olyasmit sejt, hogy be akarják csapni. (folyt.)
1989. november 29., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|