|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Pető Iván a népszavazásról - 2. folyt.
|
Nem lehet tudni, hogy mit jelent pontosan ez a hatezer különbség. Erre mondtuk mi azt, hogy miután ilyen nagyon szoros az eredmény, miután nem lehet pontosan értékelni a válaszokat, egy biztos: hogy választani köztársasági elnököt az országgyűlési választások előtt már nem lehet, de ha a lakosság és a működő pártok ilyen alapvetőnek tartják a közvetlen elnökválasztást, akkor a parlamenti választások után ezt a rendelkezését a módosított alkotmánynak felül kell bírálni, és esetleg egy másfajta elnöki hatalommal, korlátozottabb elnöki hatalommal meg lehet gondolni, hogy közvetlenül választott köztársasági elnöke legyen Magyarországnak. - Nemcsak a Magyar Demokrata Fórum, de ezen a legnagyobb ellenzéki szervezeten kívül jónéhány kisebb párt is a távolmaradás mellett döntött. Vajon ha az ő tagjaik eljönnek a szavazásra, nem billenhetett volna fel esetleg ez a nagyon kényes mérleg? Éppen annak a dolognak a javára, amit ők szerettek volna elérni. - Azt hiszem, hogy nem. Ez formálisan és hivatalosan csak a Demokrata Fórum szólította fel a társadalmat - nem is csak a tagjait - bojkottra. De vannak közvélemény-kutatások, amelyekből az derül ki, hogy a Fórum tagjainak hozzávetőlegesen 75 százaléka, tehát több mint 70 százaléka nem fogadott szót a Fórum útmutatásának, tehát elment választani... Azt hiszem, hogy nagyjából kiegyenlíti egymást a Fórum bojkottfelhívása nyomán a választásra, vagy népszavazásra elmentek, illetve az ennek nyomán otthon maradtak aránya. Tehát érdemi különbség azt hiszem nincs, ha nem mondják ki ezt a bojkottot. Tudniillik sokan vannak - ezt személyes tapasztalatból tudom - akik a bojkottfelhívás nyomán határozták el, hogy azért is elmennek a népszavazásra, mert a bojkottfelhívás indoklása és propagandája meglehetősen sok mindenki számára irritáló volt. (folyt.)
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|