|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kennedy Berlinben
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 1989. november 28. kedd (MTI-TUD) - A szabadság a világon mindenütt utat tör magának, a berlini falon támadt rés, az utazási szabadság biztosítása Kelet-Németország polgárainak reménnyel tölti el valamennyi ország lakóit - hangoztatta kedden Nyugat-Berlinben Edward Kennedy.
A demokratapárti szenátor előbb beírta nevét a schönebergi városháza aranykönyvébe, és liliomcsokrot helyezett el a városháza falán levő dombormű alatt. A művészi relief meggyilkolt bátyja, a néhai John F. Kennedy elnök 1963 júniusában tett nyugat-berlini látogatására emlékeztet. Ezt követően Edward Kennedy fölkereste a Reichstag épülete mögötti falszakaszt és megkoszorúzta azokat a jelképes sírokat, amelyek a falon át megkísérelt szökés közben életüket vesztett személyekre hívják föl a városba látogatók figyelmét. Hatórás berlini látogatásának apropója - Kennedy szavai szerint - ,,a fal halálának megünneplése,, volt. A szenátor és a kíséretében levő Willy Brandt, Nyugat-Berlin volt kormányzó polgármestere a délután folyamán a Checkpoint Charlie ellenőrző ponton átkelt a város keleti szektorába. A határátkelőhelyen adott rövid nyilatkozatában Kennedy a Szabadság diadalútja egyik szakaszának minősítette a fal áteresztőképességének drámai növekedését. ,,Bárcsak bátyám is megérhette volna ezt a napot,, - tette hozzá. Willy Brandt kijelentette: ,,Úgy érzem, hogy a megosztottság korszaka a végéhez közeledik, és külföldön is így értelmezik a legújabb fejleményeket. Ebből a szempontból szimbólikus jelentőséggel bír a város mindkét felében tett mai Kennedy-látogatás,,. Brandt és Kennedy az NDK fővárosában fölkereste Gottfried Forckot, a berlin-brandenburgi evangélikus egyház püspökét. +++
1989. november 28., kedd 19:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|