|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay-MDF kapcsolat
|
--------------------- München, 1989. november 27. (SZER, Késő esti mai nap) - A népszavazás végleges és hivatalos végeredménye még nem ismeretes, de Pozsgay Imre államminiszter sajtótájékoztatóján olyan értelemben beszélt, mintha számolna azzal, hogy a köztársasági elnök megválasztását elhalasztják. Szőcs Géza tudósít Budapestről: - Itt Budapesten sokan máris úgy értesültek, értesültünk - persze nem hivatalosan -, hogy a tegnapi népszavazás eredménye szerint a Magyar Köztársaság elnökét nem közvetlenül a nép, hanem az új parlament fogja megválasztani. Egyes becslések szerint ez a döntés mintegy négyezer szavazaton múlott. Miután ez majdhogynem nyílt titoknak számít a városban, ma délutáni sajtóértekezletén Pozsgay Imre is ebből a feltételezésből indult ki. Ha ez az előrejelzés igaznak bizonyul, akkor a tegnapi referendum kétségtelenül Pozsgay Imrét érintette leghátrányosabban. Igen sok újságíró, meg érdeklődő számára nyilván ezért volt különös fontossága annak, hogy Pozsgay hogyan viselkedik ebben a helyzetben. S mint a kérdésekből kiderült: többen arra is kiváncsiak voltak, hogyan alakul ezek után Pozsgay és az MDF kapcsolata? Azé a Magyar Demokrata Fórumé, amely először Für Lajos jelölésével mért csapást Pozsgayra -, majd a taktikailag, így utólag végzetesnek bizonyuló - bojkottfelhívással. A válaszok alapján Pozsgayban sem szemrehányó, sem csalódott érzések, sem pedig jövőidejű illúziók nincsenek. Ha nem tartja is kizártnak, hogy esetleg ő lesz jövőre a parlament által megválasztott elnök -, azt elismerte, hogy esélyei csökkentek. Azt is leszögezve másfelől, hogy - ha ez így alakulna - nem vágyik egy kizárólag reprezentatív, szimbolikus elnöki funkció-kört betölteni. +++
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|