|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Megalakult a Gabonakereskedelmi Kft.
|
1989. november 9., csütörtök - A megyei gabonaforgalmi és malomipari vállalatok, valamint a Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat megalapította a Gabonakereskedelmi Kft-t. A társaság 740 millió forintos törzstőkéjéhez az alapítók változó mértékben, 15-80 millió forinttal járultak hozzá.
A társaság gabonafélék exportjával, valamint fehérjetakarmányok és a takarmányozáshoz szükséges kiegészítő anyagok importjával foglalkozik. A társaság tagjai abban állapodtak meg, hogy a gabonaexportból származó nyereségnek több mint a felét a mezőgazdasági üzemeknek juttatják. X X X A gabonafélék exportját, illetve importját évtizedeken át egyetlen külkereskedelmi vállalat, az Agrimpex intézte. Az kereskedelem liberalizációjával időközben mások is hozzájuthattak kiviteli engedélyhez. Az új társaság versenytársa lehet az addig monopolhelyzetben lévő állami vállalatnak, és azoknak a kisebb szervezeteknek, cégeknek is, amelyek jogot kapnak exportra és importra. Az elmúlt időszakban évente mintegy 100 millió dollár értékben vittünk külföldre gabonafélét, továbbá 8-10 millió dollár értékű borsót és lucernalisztet. A rubelelszámolású gabona-export évente 80 millió rubel körül alakult. Az import 80-100 millió dollár volt, ezért elsősorban fehérjetakarmányt és rizst vásároltunk külföldről. (MTI)
1989. november 8., szerda 21:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|