|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Szójaliszt üzem Téten
|
1989. szeptember 14., csütörtök - Megkezdte a próbagyártást a Győr-Sopron Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat szójaliszt üzeme Téten. Az üzemet egy régi malomépületben rendezték be mintegy 11 millió forintos költséggel. Hazai gyártmányú gépeket állítottak munkába, amelyek naponta 10 tonna szójaliszt, illetve szójadara őrlésére alkalmasak, de amennyiben a piac igényli, őrölt lencse, vagy cikória előállítására is. Az üzem gyártmányaival a hazai ellátás bővítéséhez, az egészséges táplálkozási szokások terjesztéséhez kivánnak hozzájárulni. A gyártmányokból küldtek már mintakollekciókat a felhasználó élelmiszeripari vállalatoknak, pékségeknek. Az ujdonságokat és a belőlük készült élelmiszereket a soproni Liszt Ferenc Művelődési Központban szeptember 22-én nyíló mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon is az érdeklődők elé tárják. A vállalat a hazai forgalmazás mellett a szójaliszt külföldi értékesítésével is számol; a szomszédos Ausztriából érdeklődés mutatkozik a termék iránt. (MTI)
1989. szeptember 13., szerda 22:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|