|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Bányász demonstráció Pécsett (2. rész)
|
A mecseki ércbányászati vállalat központjánál családtagjaikkal együtt gyűltek össze az aktív és nyugdíjas uránbányászok, valamint a velük szolidaritást vállaló mecseki szénbányák és más iparágak dolgozói. A mintegy tízezres tömeg csendben, méltóságteljesen vonult végig uránváros fő útvonalain, csupán a magasra tartott táblák jelszavai fejezték ki elégedetlenségüket. ,,Munkát, kenyeret ,, ,,Munkahely kell, nem segély ,, ,,Nem kell szén, nem kell urán? Mivel fűtünk holnapután?,, ,,Bezárt bányák, tönkrement tsz-ek, virágzó bankok?,, ilyen és hasonló jelmondatokat lehetett olvasni a transzparenseken. Ekkora méretű bányászmegmozdulás utoljára a két világháború között zajlott le Pécsett, s fájdalmas összehasonlitás: annakidején is a munkahelyük féltése vitte ki az utcára a tárnák dolgozóit, csak akkor az úri világ önkénye ellen tiltakoztak. Alapvető különbség azonban, hogy akkoriban fegyveres erőszak vetett véget a megmozdulásnak. Most a bányavállalat és a rendőrség előzetes megállapodása szerint kétszáz urán- és szénbányász tartotta fenn a rendet, őrizte a nyugalmat. Csupán a közlekedési rendőrök voltak a helyszínen, akik a felvonulók biztonságát óvták a járműforgalomtól, ám ők is kizárólag derékszíjjal, fegyver nélkül. A másfél kilométeres út megtétele után a tömeg lassan megtöltötte a városi sportcsarnokot, ahol bányász-nagygyűlést tartottak. A kívülrekedtek számára tv-képernyők és hangszórók közvetítették az eseményt. A Magyar Televízió pécsi studiója egyébként rendkívüli élő adásban mutatta be a bányászdemonstrációt a mecseki adótorony vételi körzetében. A gyűlésen több országos és helyi vezető mellett jelen voltak a Magyarországon működő összes bányavállalat képviselői, számos gyár és üzem küldöttei, valamennyi szakma szakszervezeti főtitkárai, a különböző politikai pártok és mozgalmak képviselői. Az MSZMP pécsi bizottsága e napon tartotta rendes ülését, s befejezése után testületileg csatlakozott a bányászdemonstrációhoz. Bevezetőül József Attila ,,A tömeg,, című költeménye hangzott el, benne a szállóigévé vált szavak: munkát, kenyeret (folyt.köv.)
1989. augusztus 30., szerda 18:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|