|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
Választási kampány
|
London, 1989. július 24. (BBC, Londoni panoráma) - Az MSZMP nem lustálkodik. A magyar hatóságok egy brit reklámvállalatot alkalmaznak, hogy a többpártrendszerű választási hadjárat során tanácsadóként közreműködjék. Az MSZMP részéről ugyanakkor cáfolták, hogy a vállalat a pártot - mondhatnánk - új külsővel segítse felruházni, és közölték, hogy a cég szakértői minden párt rendelkezésére állnak. Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd jelenti erről: - A kiválasztott cég Charles Parker londoni hirdető ügynöksége, amely átadja majd szaktudását a politikai reklámkampányok terén, s az MSZMP egyik szóvivője szerint a cég kitűnő ajánlólevéllel rendelkezik. A spanyol kormányról alkotott kép rendezésében közreműködött Franco bukása után, Thatcher brit miniszterelnök konzervatív pártjának közönségkapcsolatait is ez a cég igazgatta. Nyers Rezső hétvégi nyilatkozata szerint a brit ügynökség készíti fel az MSZMP-t a jövő évi, többpártrendszerű választásokra. Az MSZMP szóvivője azonban kijelentette, hogy félreértésről van szó, s a reklámügynökséget arra kérték fel, hogy szemináriumokat tartson a politikai tájékoztatószolgálatról. A szeminárium pedig minden magyar politikai párt számára hozzáférhető, nem kizárólag az MSZMP részére tartják. Magyarországon nem létezik politikai kultúra, s ezekben az ügyekben hiányzik a szakértelem. A szóvivő szerint mindenkinek szüksége van az ilyen típusú szakmai tudásra. Az MSZMP mindeddig agitációs és propagandairodájára bízta, hogy ez ezt a feladatot ellássa. Az osztályt korábban megszüntették, mondván, hogy divatjamúlt intézmény. MSZMP egy másik szóvivője: Dégen István pedig leszögezte, hogy az új politikában új eszközökre van szükség, s aggályok nélkül alkalmazhatnak egy olyan céget, amely Margaret Thatcher konzervatív pártja számára biztosította szolgálatait. A szóvivő szerint az ideológia a pártok dolga, az ügynökségé pedig a tájékoztatás. +++
1989. július 24., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|