|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Elhunyt Kádár János - 2. folyt.
|
A másik ilyen pillanat 1956-ban, amikor élére állt az általa korábban dicsért forradalom eltiprásának. Nem kényszerítették rá. Ha nemet mond, legfeljebb félreállítják. De Kádár igent mondott, és ebben szerepe volt egyrészt annak, hogy Kádárnak, mint a kommunista funkcionáriusoknak általában, nem volt tisztességes foglalkozása, így létkérdés volt neki a mindenkori hatalomhoz csatlakozni. Másrészt azonban annak is - hogy szemben az elterjesztett hiedelemmel - mindig szerette és kegyetlenül gyakorolta is a hatalmat. Nem lehet véletlen, hogy mindjárt első fontosabb beosztása 1945 után erőszakszervezettel hozta kapcsolatba, Budapest rendőrfőkapitány-helyettese volt. A kommunista párt legszörnyűbb terrorja éveiben 1948 és 1950 között - amikor a Mindszenty- vagy a Rajk-per csak a jéghegy csúcsát jelentette - Kádár János volt a belügyminiszter. 1956 után ő vezette nemzetünk történetének legvéresebb megtorló hadjáratát. Ehhez képest a parasztság bekényszerítése később a tsz-ekbe már szinte ártatlan kádári tettnek tekinthető. Amikor úgy gondolta, hogy az biztosítja számára a hatalomban maradást, nemcsak számára ismeretlenek százait gyilkoltatta meg, hanem közvetlen elvtársait is, vagy legalábbis részt vett azok halálos ítéletének előkészítésében. Nagy Imrééket nem lehetett volna Kádár beleegyezése nélkül kivégezni és egyre biztosabbra vehető, hogy ő volt az, aki jobb meggyőződése ellenére rábeszélte Rajkot: vallja be a rágalmakat nem fogják halálra ítélni. Szerénynek nevezték Kádár János propagandistái és így beszélt róla az ország. Igaz, hiányzott belőle Rákosi vagy Tito hivalkodó személyi kultusza, de azt az embert, aki uralkodása utolsó két évtizedében nem tűrt meg más véleményt a magáé mellett, aki hallani sem akart arról, hogy felépítsenek mellette egy utódot, nem feltétlenül ez a jelző illeti. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|