|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány Kuratóriumának válasza Katona Tamásnak
"Sajnos, az államtitkár úr állításaival ellentétben, igenis
folytak titkos tárgyalások Hersant-nal, mégpedig a szerkesztőség
háta mögött, a meghatalmazása és a tudta nélkül - már 1990. március
12-14 között, Párizsban. Bizalmas egyezség született már akkor
arról, hogy a Hersant 40 százalék erejéig a Magyar Nemzet
tulajdonosa lesz.
"
SZER, Magyar híradó:
Egy lezárt ügy megbolygatása
"A Budapesti Katonai Ügyészség államtitoksértés és szolgálatban
elkövetett kötelességszegés alapos gyanúja miatt állítja katonai
bíróság elé Végvári Józsefet. A vádlott mindezen büncselekményeket
azzal valósította volna meg, hogy információt adott a
Belügyminisztérium hírhedt III/III-as ügyosztálya törvényellenes
tevékenységéről.
Még jól emlékszünk a nagy politikai vihart kiváltó ügyre, amikor
kiderült, hogy a Belügyminisztériumnak ez a titkos ügyosztálya még
akkor is folytatta a telefonok lehallgatását, amikor már
megszülettek a rendszerváltást előkészítő legfontosabb új törvények
- mindekelőtt módosították az alkotmányt. Azóta tényként
állapíthatjuk meg, hogy éppen Végvári Józsefnek, a
Belügyminisztérium volt őrnagyának lépése nyomán szűnt meg a
telefonlehallgatások és levélfelbontások évtizedes gyakorlata.
Természetesen ehhez a megváltozott kül- és belpolitikai helyzet is
kellett -, de ez nem csökkentheti az egyéni döntés jelentőségét.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Központi Bizottság ülése - Fejti György nyilatkozata (1. rész)
|
1989. május 8., hétfő - Az MSZMP Központi Bizottsága hétfői ülésén arra a következtetésre jutott, hogy a soron következő országgyűlési képviselői választások előtt mindenképpen szükség van újabb pártértekezletre. Ezt Fejti György, a Központi Bizottság titkára mondta abban a nyilatkozatban, amelyet a testület ülésének késő délutáni szünetében adott a TV-Híradónak, a Rádiónak és az MTI-nek.
A pártértekezletnek ki kell dolgoznia az MSZMP választási stratégiáját, programját, demonstrálnia kell, hogy a pártnak van elképzelése a jövőről, a válság megszüntetéséről. Ugyancsak szükséges, hogy a párttagság széles köreiből választott küldöttek áttekintsék a párt működési szabályzatát, s amennyiben személyi kérdéseket is rendezni kell, erre - miként a tavaly májusi pártértekezlet bizonyította - ugyancsak lehetőséget teremt ez a fórum. A következő kongresszus időpontjára vonatkozóan a Központi Bizottság úgy foglalt állást, hogy arra a választások után, de nem túl távoli időpontban kerüljön sor. Fejti György beszámolt arról a vitáról is, amelyet a párttörvény tervezetéről folytattak a Központi Bizottság tagjai. Hangsúlyozta, az a többségi vélemény alakult ki: nem a párttörvénynek kell szabályoznia azt, hogy a különböző pártok milyen szerveződések alapján épülnek fel, illetve hol - munkahelyen vagy lakóterületen - végezzék tevékenységüket. Ezt a pártokra kell bízni. Ugyanakkor az MSZMP a jogegyenlőség alapján áll, tehát a törvény szerient azonos feltételrendszer kell hogy megillessen minden pártot. Az egyenlő feltételekkel kapcsolatban megjegyezte: ésszerűtlen lenne például korlátozni valakinek az állampolgári jogát - tehát azt, hogy tagja lehessen pártnak -, annak alapján, hogy milyen foglalkozást űz. Az MTI munkatársának kérdésére Fejti György elmondta: a KB-ülésen a testület nyitva hagyta azt a kérdést, hogy milyen minimális taglétszámot javasoljon törvénybe iktatni az MSZMP az új pártok létesítésének, választási harcuk anyagi támogatásának feltételeként. Ezt a kérdést pártközi tárgyaláson kell megbeszélni - hangsúlyozta. (folyt.köv.)
1989. május 8., hétfő 20:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|