|
|
|
|
Szaddám Huszein: ,,az iszlám és a sátán háborújára,,
|
Rákos György, az MTI tudósítója jelenti:
Kairó, 1990. szeptember 5. szerda (MTI-tud) - Az öböl menti
viszályt ,,az iszlám és a sátán háborújaként,, festette le szerdai
rádióbeszédében az iraki államfő.
A válság kirobbanása óta mind gyakrabban vallási húrokat pengető - korábban alapvetően világi politikát gyakorló - Szaddám Huszein minisztere moszkvai tárgyalásainak napjára időzítette újabb kihívó szózatát, amelyet bemondó olvasott fel a bagdadi rádióban.
Az elnök az arabokat a nyugati katonai jelenlét elleni harcra buzdította, és külön a szaúd-arábiai és az egyiptomi néphez fordulva arra bíztatta őket, hogy lázadjanak fel vezetőik ellen. Irakot és az oldalán álló arabokat Szaddám Huszein szerint ,,belekényszerítették a dzsihádba (a szent háborúba) az iszlám szent helyeinek felszabadítására,,. (A muzulmánok által szent városként tisztelt Mekka és Medina Szaúd-Arábiában van, amelynek területén - e településektől mintegy 1 600 kilométerre - Kuvait lerohanása óta növekvő létszámban amerikai katonák vonulnak fel.)
Szaddám Huszein szerint a harcot nem döntheti el az amerikaiak légierejének fölénye, a csata a szárazföldi erőkön fog múlni. Összecsapások esetén egymilliós hadseregéhez ötmillió önkéntes csatlakozik - mondta.
,,A fegyverek csattogtatása vagy használata csak növelni fogja eltökéltségünket,, - mondta az iraki elnök, hozzátéve, hogy ,,nem nyughatunk, amíg az utolsó külföldi katona nem távozik önszántából, vagy akarata ellenére,,. Csúfos vereséget ígért a ,,megszállóknak,,, és saját küzdelmét az arab-izraeli konfliktusra is kiterjesztve kijelentette, hogy ,,Jeruzsálem majd újra szabad lesz és Palesztina megszabadul a cionistáktól,,. +++
1990. szeptember 5., szerda 20:11
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|