|
|
|
|
Wörner Csehszlovákiába (2. rész)
|
Konkrét témája lesz a megbeszéléseknek a NATO és a VSZ-országok közötti kapcsolattartási eljárás, amelyen jelenleg dolgoznak a NATO-ban. Mint ismeretes, a Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország is brüsszeli diplomáciai képviselőjét hatalmazta fel - a NATO egyetértésével - az atlanti szövetséggel való kapcsolattartásra. A NATO politikai bizottságá a szabályozza részletesen és gyakorlatilag azt, hogy mely diplomaták kereshetik fel a szövetséget, miről és kik fogják tájékoztatni őket, hogyan léphetnek be a NATO-központba.
A NATO és Csehszlovákia közötti kapcsolatokat Dienstbier csehszlovák külügyminiszternek a nyugati szövetség székhelyén tett március 3-i látogatása ,,avatta fel,,. Ő volt egyben az első, aki a demokratikus útra tért közép-kelet-európai országokból látogatott el a nyugati szövetség székhelyére. Őt követte Skubiszewski lengyel, majd Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter (június 29-én). Július 18-án Antall József volt az első kormányfő a közép-kelet-európai térségből, akivel, brüsszeli hivatalában, találkozott a NATO főtitkára.
Wörner Csehszlovákia után később várhatólag Lengyelországba látogat. Novemberben lesz Magyarország vendége. +++
1990. szeptember 5., szerda 12:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|