|
|
|
|
A szabaddemokraták nagygyűlése (1. rész)
|
1990. szeptember 2., vasárnap - Van kiút
- hirdette az
SZDSZ választási plakátja azon a Nemzeti Sportcsarnokban tartott
vasárnapi nagygyűlésen, amely a szabad demokraták fővárosi
választási kampányát nyitotta meg, s - utalva a 100 nap leteltére -
egyúttal jelezte, hogy véget ért a kormánnyal szembeni türelmi idő.
A nagygyűlésen elhangzott beszédekből világossá vált, hogy a legerősebb ellenzéki párt vezető személyiségei a plakáton is jelölt kiútkeresésnél, a válság leküzdésénél fontos szerepet tulajdonítanak az önkormányzatoknak. Mint arra a rendezvény fő szónoka, Hack Péter országgyűlési képviselő rámutatott: a helyhatóságokban, alulról építkezve indulhatnak el a tényleges változások. Hozzátette: éppen ezért szeptember végén olyan önkormányzati testületeket szükséges megválasztani, amelyek összetételében a szakértelem, a hozzáértés a meghatározó szempont.
Hack Péter a helyhatósági választások mellett részletesen foglalkozott a kormánykoalíció első száz napja alatt történtekkel is. Már elöljáróban leszögezte: a kormány kivételes történelmi lehetőséget szalasztott el, mégpedig a radikális fordulatét. A szabad demokrata politkus nemcsak azt nehezményezte, hogy elmaradni látszanak a lendületes változások, hanem azt is, hogy a kormány még jelenleg - a száz nap leteltével - sem rendelkezik konkrét cselekvési programmal.
A koalíció tevékenységét értékelve Hack Péter a továbbiakban kifejtette: a kormány tehetelensége okán szemlátomást sodródik az árral. Hozzátette: e bizonytalanságban voltaképpen csak az a nosztalgia ölt mind karakteresebb formát, amely a kormánypártok részéről a két világháború közötti időszak eszmeisége és politikai intézményrendszere iránt megnyilvánul. Ugyancsak a kormány szemére vetette a parlamenti képviselő, hogy tevékenysége erősen központosító, szinte valamennyi intézkedése a centralizációt szolgálja. Példaként sorolta a gazdasági élet területéről a vagyonügynökség felállítását, valamint a kulturális szférát érintő közelmúltbeli döntéseket.
Mintegy beszéde összegzéseként a szabad demokrata poltikus megállapította: a száz nap elteltével nagyobb a bizonytalanság és a reménytelenség az országban, mint volt a választásokat megelőző időszakban. Ebből adódó konklúzióként pedig annak a véleményének adott hangot, hogy ez a kormámykoalíció életképtelen, nem képes megoldani az előtte álló feladatokat. (folyt. köv.)
1990. szeptember 2., vasárnap 18:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A szabaddemokraták nagygyűlése (2. rész)
|
A nagygyűlés másik szónoka, Demszky Gábor országgyűlési képviselő - a fővárosi helyhatósági választások fontosságát hangsúlyozva - azt fejtegette: az SZDSZ-nek más szociáliberális erőkkel, elsősorban a Fidesszel összefogva az lehet a feladata, hogy Budapesten felélessze a szabadelvű, polgári radikális hagyományokat.
Ugyanakkor megosztotta a jelenlévőkkel azt a félelmét is, miszerint: ha a főváros is a központi centralizációs törekvések hatása alá kerül, akkor elképzelhető, hogy országszerte, a helyi önkormányzatoknál is a kormány közvetlen irányítása lesz tettenérhető.
Demszky Gábor végezetül kijelentette: a szabad demokraták remélik, hogy a helyhatósági választásokat követően Budapest szabad és félelem nélküli város lesz. (MTI)
1990. szeptember 2., vasárnap 18:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|