|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyilatkozata
"Számos szervezetünk és számos
érdeklődő kereste meg a Magyar Demokrata Fórumot tiltakozásunkat
kérve a vörös zászlók kitűzése, az utcák és épületek fellobogózása
miatt.
A Magyar Demokrata Fórum tiszteletben tartja azt a hagyományt,
mely május elsejét a munka ünnepének tekinti. Indokolatlannak tartja
azonban azt, hogy ezen a napon az utcákat és a középületeket
fellobogózzák, mert május elseje Magyarországon munkaszüneti nap, de
nem állami ünnep.
Az állami ünneppel kapcsolatban pedig a Magyar Demokrata Fórum
álláspontja az, hogy a városokat és a falvakat csak nemzeti színű
zászlókkal díszítsék.
"
SZER, Világhíradó:
Esztergomi Duna-híd
"A kimutatások szerint az építkezések a jelenlegi
feltételek mellett mintegy 400 millió forintba kerülnének, amelyből
természetesen 200 milliót, tehát az összeg felét Magyarország
fedezné. Kiderült, hogy az államkasszának legfeljebb 60 millió
forint áll a rendelkezésére. Ezért a fennmaradó összeget más
forrásokból kellene biztosítani. Ezzel kapcsolatban felmerült egy
japán autógyár, a Suzuki neve, ugyanis a japán cég műszaki egység
telepítését tervezi Esztergom vagy Székesfehérvár térségében.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kompromisszummal az EK-csúcson
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Dublin, 1990. április 28. szombat (MTI-tud.) -
Kompromisszumos ügyrendi megállapodásra jutottak az európai
politikai unió kérdésében a dublini EK-csúcson. Az állam- és
kormányfők kötetlen megbeszélésükön úgy döntöttek, hogy a
kérdéscsoportot a külügyminiszterek elé utalják. Feladatuk az, hogy
meghatározzák, mi értendő - és mi nem - a politikai unió fogalmán, s
erről jelentést terjesszenek a júniusban ugyancsak Dublinban
összeülő szokásos félévi közösségi csúcsértekezlet elé. A jelentés
alapján vitatják majd meg érdemben az európai politikai unió
hivatalos napirendre tűzésének kérdését.
Mértékadó brit forrás tájékoztatása szerint Margaret Thatcher miniszterelnök-asszony a kötetlen eszmecserén kifejtette, hogy kevesebb szorongás és félreértés lenne az ügyben, ha pontosan körülírnák a közösség politikai reformjának mibenlétét. Thatcher asszony utalt arra, hogy Mitterrand elnök és Kohl kancellár közös javaslata sokakban olyan aggodalmakat keltett, hogy az unió netán egységes európai állam életrehívásával lenne egyértelmű. Nagy-Britanniában természetesen még az a kérdés is felvetődik, hogy ez esetben mi történik a monarchiával és mi lesz a 7OO éves parlament sorsa - fejtegette Thatcher asszony. ,,Különös lenne, ha Nyugat-Európa népei éppen akkor adnák fel nemzeti szuverenitásukat, amikor Kelet-Európa népei helyreállítják nemzeti önrendelkezésüket,, - hangoztatta a brit kormányfő.
Thatcher asszony hangsúlyozta, a brit kormány kulcskérdésnek tekinti, hogy a nemzeti kormányok továbbra is a nemzeti parlamenteknek tartozzanak felelősséggel, és ezen az alapon tisztázzák a nemzeti és a közösségi intézmények viszonyát a javasolt európai unió keretében. +++
1990. április 28., szombat 19:09
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|