|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyilatkozata
"Számos szervezetünk és számos
érdeklődő kereste meg a Magyar Demokrata Fórumot tiltakozásunkat
kérve a vörös zászlók kitűzése, az utcák és épületek fellobogózása
miatt.
A Magyar Demokrata Fórum tiszteletben tartja azt a hagyományt,
mely május elsejét a munka ünnepének tekinti. Indokolatlannak tartja
azonban azt, hogy ezen a napon az utcákat és a középületeket
fellobogózzák, mert május elseje Magyarországon munkaszüneti nap, de
nem állami ünnep.
Az állami ünneppel kapcsolatban pedig a Magyar Demokrata Fórum
álláspontja az, hogy a városokat és a falvakat csak nemzeti színű
zászlókkal díszítsék.
"
SZER, Világhíradó:
Esztergomi Duna-híd
"A kimutatások szerint az építkezések a jelenlegi
feltételek mellett mintegy 400 millió forintba kerülnének, amelyből
természetesen 200 milliót, tehát az összeg felét Magyarország
fedezné. Kiderült, hogy az államkasszának legfeljebb 60 millió
forint áll a rendelkezésére. Ezért a fennmaradó összeget más
forrásokból kellene biztosítani. Ezzel kapcsolatban felmerült egy
japán autógyár, a Suzuki neve, ugyanis a japán cég műszaki egység
telepítését tervezi Esztergom vagy Székesfehérvár térségében.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF nemzetközi sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. április 9., hétfő - A választásokat követően, hétfőn
délelőtt nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Antall József, a
győztes párt elnöke. Örömét fejezte ki az MDF nagyarányú győzelme
felett, amely mint mondotta: biztos záloga a leendő kormány
stabilitásának. A pártelnök különös jelentőségűnek minősítette, hogy
a középpárti választási szövetség, azaz az MDF, a Független
Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt összességében annyi
mandátumot szerzett, amennyit 1945. novemberében az akkori Független
Kisgazdapárt. Ez a tény bizonyítja, hogy a magyar nép politikai
reflexei a több évtizedes diktatúra nyomására sem változtak meg.
Hangoztatta: bízik abban, hogy a választások után lecsillapodnak az indulatok, a sértések a múlté lesznek, s mind a kormányzatban résztvevő pártok, mind pedig az ellenzék egyforma felelősséggel, a nemzet érdekében tevékenykedik.
A koalíciós elképzelésekről szólva kijelentette: az MDF vitathatatlanul az ország legerősebb politikai pártjaként került ki a választásokból, s ez lehetőséget ad arra, hogy koalíciós partnereivel szilárd kormányt alakítson. Az MDF továbbra is fenntartja együttműködési készségét a Független Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal, de számít a kormányban azoknak a független képviselőknek a részvételére is, akik rokonszenveznek az MDF-fel. Mindent egybevetve az MDF úgy számítja, hogy sikerül a mandátumok 60 százalékát elérni a kormánykoalícióban.
A pártelnök kifejtette: amennyiben az MDF kormányra jut, úgy legfontosabb céljának az egységes Európába jutást tekinti. Szólt arról, hogy a párt az európai integráció mellett híve az atlanti gondolatnak is, és meggyőződése, hogy az egyesült Európa és Észak-Amerika szervesen összetartozik. Az MDF azonban más régiókkal szintén jó kapcsolatokra törekszik, így például Japánnal, valamint azokkal a kelet-közép-európai nemzetekkel, amelyekkel eddig Magyarország a KGST-be volt belekényszerítve. A Szovjetunióval korrekt gazdasági kapcsolatok kiépítése a cél - folytatta Antall József - s reményét fejezte ki, hogy a szovjetunióbeli folyamatok végülis sikeres reformot eredményeznek, s nem egy új diktatúra irányába hatnak. (folyt.köv.)
1990. április 9., hétfő 15:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|