|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyilatkozata
"Számos szervezetünk és számos
érdeklődő kereste meg a Magyar Demokrata Fórumot tiltakozásunkat
kérve a vörös zászlók kitűzése, az utcák és épületek fellobogózása
miatt.
A Magyar Demokrata Fórum tiszteletben tartja azt a hagyományt,
mely május elsejét a munka ünnepének tekinti. Indokolatlannak tartja
azonban azt, hogy ezen a napon az utcákat és a középületeket
fellobogózzák, mert május elseje Magyarországon munkaszüneti nap, de
nem állami ünnep.
Az állami ünneppel kapcsolatban pedig a Magyar Demokrata Fórum
álláspontja az, hogy a városokat és a falvakat csak nemzeti színű
zászlókkal díszítsék.
"
SZER, Világhíradó:
Esztergomi Duna-híd
"A kimutatások szerint az építkezések a jelenlegi
feltételek mellett mintegy 400 millió forintba kerülnének, amelyből
természetesen 200 milliót, tehát az összeg felét Magyarország
fedezné. Kiderült, hogy az államkasszának legfeljebb 60 millió
forint áll a rendelkezésére. Ezért a fennmaradó összeget más
forrásokból kellene biztosítani. Ezzel kapcsolatban felmerült egy
japán autógyár, a Suzuki neve, ugyanis a japán cég műszaki egység
telepítését tervezi Esztergom vagy Székesfehérvár térségében.
"
|
|
|
|
|
|
|
Választás ,90 - MDF-sajtótájékoztató
|
1990. április 9., hétfő - Csütörtökre összehívták a Magyar
Demokrata Fórum országos gyűlését. Lezsák Sándor, a párt alelnöke
szervezete hétfőn reggel tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy
a tanácskozás első napján a választások után kialakult helyzet
teendőit beszélik majd meg. Az országos gyűlés a várhatóan április
végén összeülő új Parlament megnyitása előtti napon folytatja majd
munkáját. A közeljövő programjáról szólva az alelnök elmondta, hogy
hétfő délben elnökségi ülésre, majd kedden a választmány ülésére és
a parlamenti képviselők csoportjának ülésére kerül sor.
A sajtó és a televízió felügyeletével kapcsolatos kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a többpártrendszer nem csupán az élet egy területén valósul meg, ezért senki, a győztes párt sem sajátíthatja ki a sajtót, a tévét, a rádiót. Ezen intézmények munkáját a szakmai tisztesség alapján kell irányítani. A most következő átmeneti néhány hét talán keserves lesz - hangsúlyozta Lezsák Sándor -, de ebből nem szabad hosszú távú következtetéseket levonni. (MTI)
1990. április 9., hétfő 07:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|