|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyilatkozata
"Számos szervezetünk és számos
érdeklődő kereste meg a Magyar Demokrata Fórumot tiltakozásunkat
kérve a vörös zászlók kitűzése, az utcák és épületek fellobogózása
miatt.
A Magyar Demokrata Fórum tiszteletben tartja azt a hagyományt,
mely május elsejét a munka ünnepének tekinti. Indokolatlannak tartja
azonban azt, hogy ezen a napon az utcákat és a középületeket
fellobogózzák, mert május elseje Magyarországon munkaszüneti nap, de
nem állami ünnep.
Az állami ünneppel kapcsolatban pedig a Magyar Demokrata Fórum
álláspontja az, hogy a városokat és a falvakat csak nemzeti színű
zászlókkal díszítsék.
"
SZER, Világhíradó:
Esztergomi Duna-híd
"A kimutatások szerint az építkezések a jelenlegi
feltételek mellett mintegy 400 millió forintba kerülnének, amelyből
természetesen 200 milliót, tehát az összeg felét Magyarország
fedezné. Kiderült, hogy az államkasszának legfeljebb 60 millió
forint áll a rendelkezésére. Ezért a fennmaradó összeget más
forrásokból kellene biztosítani. Ezzel kapcsolatban felmerült egy
japán autógyár, a Suzuki neve, ugyanis a japán cég műszaki egység
telepítését tervezi Esztergom vagy Székesfehérvár térségében.
"
|
|
|
|
|
|
|
Választás - NSZK visszhang
|
Bonn, 1990. április 9. hétfő (MTI-tud) - A negyvenhárom év
óta először megtartott szabad választások második fordulója a
konzervatív Magyar Demokrata Fórum egyértelmű győzelmét hozta -
jelentette hajnalban a Deutschlandfunk, az NSZK országos
rádióállomása. A rádió idézte Antall Józsefnek, az MDF elnökének
nyilatkozatát, amely szerint pártja koalícióra törekszik a
kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal.
Az NSZK napilapjai közül a vasárnap esti korai zárás miatt csak rövid közlések láttak napvilágot a magyarországi választásokról. A bonni General-Anzeiger első oldalas jelentésében már az MDF-t jelölte meg a szabad választások világos győztesének. A Stuttgarter Nachrichten rámutatott: ,,Magyarország vasárnap végérvényesen zöld fényt biztosított a demokratikus jövő számára, és ezzel megszabta a több mint negyven éven át a kommunista párt uralma alatt élt ország eljövendő politikai irányvonalát,,,.
A Süddeutsche Zeitung ,,Szavazás a demokratikus jövőről,, címmel közölt budapesti tudósítást, és napi politikai lexikonjában a Kisgazdapárt történetét, politikai hagyományait, jelenlegi törekvéseit mutatta be.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szintén még a választási eredmények nélkül közölt jelentést a magyar fővárosból, felvázolva a várható irányzatot. Egyebek mellett úgy vélte: általános megítélés szerint az eddig kormányzó szocialisták nem bizonyultak mindig szerencsés kezűnek a választási harcban. Retorikájuk túlságosan a múltra emlékeztetett.+++
1990. április 9., hétfő 07:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|