|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyilatkozata
"Számos szervezetünk és számos
érdeklődő kereste meg a Magyar Demokrata Fórumot tiltakozásunkat
kérve a vörös zászlók kitűzése, az utcák és épületek fellobogózása
miatt.
A Magyar Demokrata Fórum tiszteletben tartja azt a hagyományt,
mely május elsejét a munka ünnepének tekinti. Indokolatlannak tartja
azonban azt, hogy ezen a napon az utcákat és a középületeket
fellobogózzák, mert május elseje Magyarországon munkaszüneti nap, de
nem állami ünnep.
Az állami ünneppel kapcsolatban pedig a Magyar Demokrata Fórum
álláspontja az, hogy a városokat és a falvakat csak nemzeti színű
zászlókkal díszítsék.
"
SZER, Világhíradó:
Esztergomi Duna-híd
"A kimutatások szerint az építkezések a jelenlegi
feltételek mellett mintegy 400 millió forintba kerülnének, amelyből
természetesen 200 milliót, tehát az összeg felét Magyarország
fedezné. Kiderült, hogy az államkasszának legfeljebb 60 millió
forint áll a rendelkezésére. Ezért a fennmaradó összeget más
forrásokból kellene biztosítani. Ezzel kapcsolatban felmerült egy
japán autógyár, a Suzuki neve, ugyanis a japán cég műszaki egység
telepítését tervezi Esztergom vagy Székesfehérvár térségében.
"
|
|
|
|
|
|
|
Választások - japán visszhang
|
Trom András, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 1990. április 9. hétfő /MTI-tud./ - Az NHK japán
állami televíziónak a cseresznyevirágzás alakulásáról szóló
beszámolói közé került hétfőn reggel a tudósítás a magyar politikai
tavaszt elhozó választási eredményről.
A Kyodo hírügynökség reggeli hírei élén jelentette, hogy Kis János, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke elismerte: pártja veszített és a vártnál lényegesen gyengébben szerepelt a második fordulóban. A JCTV japán kébeltévé kommentárjában rámutatott: a magyar nép megtette a magáét, a rendszerváltásra voksolt. Most az új vezetőkön múlik minden. A tudósítás szerint Antall József miniszterelnöksége szinte biztosra vehető.
Hogy mennyire nehéz dolga lesz az új parlamentnek és a kisgazdákkal valamint a kereszténydemokratákkal összefogó MDF-nek, azt a The Japan Times Közép-Európával foglalkozó hétfői szerkesztőségi cikke érzékelteti, az egész térség problémájára figyelmeztetve. A cikk rámutat: a fogyasztói kapitalizmus, a farmeröltöny és a hamburger örömeit, a tőkés társadalom gyümölcseit annak terhei nélkül szeretnék élvezni ezek az országok. Kelet-Európában máris tapasztalható, hogy a gyorskiszolgáló, nyugati mintára üzemelő éttermi láncok alkalmazottai néhány héten belül megváltak új munkahelyüktől, mert nem bírták a tempót. A jelképes példa után a cikkíró felteszi a kérdést: vajon a kelet-európai népek hajlandóak lesznek-e arra az áldozatra, amit a japán nép két nemzedéke az elmúlt évtizedekben véghezvitt? Vajon lemondás és megfeszített munka árán meg tudják-e teremteni az édes szabadság és a fogyasztói társadalom feltételeit a gyermekeiknek? +++
1990. április 9., hétfő 07:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|