|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyilatkozata
"Számos szervezetünk és számos
érdeklődő kereste meg a Magyar Demokrata Fórumot tiltakozásunkat
kérve a vörös zászlók kitűzése, az utcák és épületek fellobogózása
miatt.
A Magyar Demokrata Fórum tiszteletben tartja azt a hagyományt,
mely május elsejét a munka ünnepének tekinti. Indokolatlannak tartja
azonban azt, hogy ezen a napon az utcákat és a középületeket
fellobogózzák, mert május elseje Magyarországon munkaszüneti nap, de
nem állami ünnep.
Az állami ünneppel kapcsolatban pedig a Magyar Demokrata Fórum
álláspontja az, hogy a városokat és a falvakat csak nemzeti színű
zászlókkal díszítsék.
"
SZER, Világhíradó:
Esztergomi Duna-híd
"A kimutatások szerint az építkezések a jelenlegi
feltételek mellett mintegy 400 millió forintba kerülnének, amelyből
természetesen 200 milliót, tehát az összeg felét Magyarország
fedezné. Kiderült, hogy az államkasszának legfeljebb 60 millió
forint áll a rendelkezésére. Ezért a fennmaradó összeget más
forrásokból kellene biztosítani. Ezzel kapcsolatban felmerült egy
japán autógyár, a Suzuki neve, ugyanis a japán cég műszaki egység
telepítését tervezi Esztergom vagy Székesfehérvár térségében.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Az NDK menekültek helyzete - 1. folyt.
|
A sajtótájékoztató vendége: Günter Mullag - aki ugyan szintén a Johannita Rend jelvényét viselte hajtókáján, de valójában a szövetségi külügyminisztérium titkári rangban lévő megbízottjaként volt jelen - a tudósítók kérdésére ismertette a jelenlegi magyarországi menekülthelyzet fontosabb adatait, legalábbis amelyek a keletnémetekre vonatkoznak. Így megtudhattuk, hogy a korábbi, a menekültek számát találgató becslések messzemenően túlzóaknak bizonyultak. Jelenleg összesen 4800 személyt vettek fel a kivándorolni szándékozók listájára, többségük negyven év alatti, mely szám valóban igen alacsonynak mondható. Viszont alighanem nagy menekültutánpótlásra számíthatnak az érintettek azok köréből, akik a Balaton partján vagy a magyar-osztrák határnál tartózkodnak, nem tudván egyelőre közelebbit a menekülés lehetséges módjairól, illetve akik még csak ezt követően döntenek arról, hogy nem térnek vissza Kelet-Németországba. A menekültek későbbi növekvő arányára enged következtetni az az adat - ez is Günter Mullagtól származik -, hogy csak az elmúlt 24 órában 357-en kérték felvételüket a német követség által vezetett menekültlistára. A sajtóértekezlet végén Mullag angolul is összefoglalta mondandóját, majd megismételte a már jól ismert nyugatnémet álláspontot: a Szövetségi Köztársaság minden elkövet a Magyarországon tartózkodó keletnémetek Nyugatra távozása érdekében, de a távozás ideje és körülményei, továbbá módja felől a magyar kormány illetékes dönteni. +++
1989. szeptember 4., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|