|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyilatkozata
"Számos szervezetünk és számos
érdeklődő kereste meg a Magyar Demokrata Fórumot tiltakozásunkat
kérve a vörös zászlók kitűzése, az utcák és épületek fellobogózása
miatt.
A Magyar Demokrata Fórum tiszteletben tartja azt a hagyományt,
mely május elsejét a munka ünnepének tekinti. Indokolatlannak tartja
azonban azt, hogy ezen a napon az utcákat és a középületeket
fellobogózzák, mert május elseje Magyarországon munkaszüneti nap, de
nem állami ünnep.
Az állami ünneppel kapcsolatban pedig a Magyar Demokrata Fórum
álláspontja az, hogy a városokat és a falvakat csak nemzeti színű
zászlókkal díszítsék.
"
SZER, Világhíradó:
Esztergomi Duna-híd
"A kimutatások szerint az építkezések a jelenlegi
feltételek mellett mintegy 400 millió forintba kerülnének, amelyből
természetesen 200 milliót, tehát az összeg felét Magyarország
fedezné. Kiderült, hogy az államkasszának legfeljebb 60 millió
forint áll a rendelkezésére. Ezért a fennmaradó összeget más
forrásokból kellene biztosítani. Ezzel kapcsolatban felmerült egy
japán autógyár, a Suzuki neve, ugyanis a japán cég műszaki egység
telepítését tervezi Esztergom vagy Székesfehérvár térségében.
"
|
|
|
|
|
|
|
Magyar vonatkozású hírek
|
München, 1989. június 16. (SZER, A mai nap) - Kalkuttai Teréz anya - amint az a püspökkari konferencia üléséről kiadott sajtókommüniké hírül adja - 4 nővértársával június 16-ikán Magyarországra érkezik. Teréz anya 17-ikén, szombaton délelőtt a budapesti Szent Imre városi templomban, délután 3-kor pedig az Érd Parkvárosi templomban találkozik a hívekkel. Este 6-kor az Örökimádás templomban vesz részt azon a főpapi misén, amelyet Paskai László bíboros prímás mutat be. Másnap, vasárnap délelőtt 9 órakor a Józsefvárosi templomban vesz részt szentmisén, ezt Kada Lajos érsek, a Szentségi Kongregáció titkára celebrálja. Teréz anya alapítása, a Szeretet Misszionáriusai most hazánkban is letelepszenek, miután csaknem valamennyi szocialista országban már megnyitották házaikat. X X X A budapesti szovjet nagykövetség előtt tegnap este tüntetésre került sor. A Fidesz Radikális Frakciójának rendezésében több száz tüntető követelte a szovjet csapatok azonnali kivonását az országból. A tüntetés szónokai emlékeztettek arra, hogy 1956-ban a Szovjetunió ígéretet tett csapatainak kivonására. A tüntetők kórusban kiabálták: "Ruszkik haza " és feliratos táblákon ez volt olvasható: "A vendégszeretetünknek is van határa, lejárt a vízum " Olyan követelés is elhangzott, hogy a Lenin-szobor restaurálására költendő 17 millió forintot a szocializmus 70 évének áldozatai emlékművére fordítsák. A nagykövetség részéről nem hangzott el állásfoglalás a "Menjetek innen békével " felhívásra. X X X (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|