|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyilatkozata
"Számos szervezetünk és számos
érdeklődő kereste meg a Magyar Demokrata Fórumot tiltakozásunkat
kérve a vörös zászlók kitűzése, az utcák és épületek fellobogózása
miatt.
A Magyar Demokrata Fórum tiszteletben tartja azt a hagyományt,
mely május elsejét a munka ünnepének tekinti. Indokolatlannak tartja
azonban azt, hogy ezen a napon az utcákat és a középületeket
fellobogózzák, mert május elseje Magyarországon munkaszüneti nap, de
nem állami ünnep.
Az állami ünneppel kapcsolatban pedig a Magyar Demokrata Fórum
álláspontja az, hogy a városokat és a falvakat csak nemzeti színű
zászlókkal díszítsék.
"
SZER, Világhíradó:
Esztergomi Duna-híd
"A kimutatások szerint az építkezések a jelenlegi
feltételek mellett mintegy 400 millió forintba kerülnének, amelyből
természetesen 200 milliót, tehát az összeg felét Magyarország
fedezné. Kiderült, hogy az államkasszának legfeljebb 60 millió
forint áll a rendelkezésére. Ezért a fennmaradó összeget más
forrásokból kellene biztosítani. Ezzel kapcsolatban felmerült egy
japán autógyár, a Suzuki neve, ugyanis a japán cég műszaki egység
telepítését tervezi Esztergom vagy Székesfehérvár térségében.
"
|
|
|
|
|
|
|
Nyitott égbolt - szovjet nyilatkozat
|
Moszkva, 1990. április 21. szombat (TASZSZ) - A Budapesten
hétfőn kezdődő ,,Nyitott égbolt,, konferencia előzményeiről és
feladatairól nyilatkozott a TASZSZ hírügynökség tudósítójának Igor
Malcev vezérezredes, a szovjet légvédelmi csapatok törzsfőnöke. A
szovjet katonai vezető utalt arra, hogy a kölcsönös ellenőrző
repülésekről kötendő megállapodásnak ki kell terjednie minden
eshetőségre és részletre, hogy teljességgel kizárhassák a
konfliktussal járó helyzetek kialakulását.
A ,,Nyitott égbolt,, gyakorlata hatékony bizalomerősítő eszköz lehet, mivel megszünteti a gyanakvást és a félelmeket a többi állam fegyveres erőinek állapotát és tevékenységét illetően, azáltal, hogy a megállapdást aláíró államok megnyitják légterüket a többi ország repülőgépei előtt - mondta.
Igor Malcev emlékeztetett arra, hogy a ,,Nyitott égbolt,, koncepciója már a második világháborút követő években napirendre került, de a szovjet-amerikai katonai-politikai viszony nem tette lehetővé a gondolat kifejlesztését és megvalósítását. Az időközben megváltozott nemzetközi helyzet módot adott arra, hogy ez év februárjában Ottawában tárgyalóasztalhoz üljön a NATO és a Varsói szerződés 23 tagállama, megvonja a tárgyalások első szakaszának mérlegét és elkülönítse a még további pontosításra szoruló kérdéseket.
A ,,Nyitott égbolt,, rendszere az európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalásokkal összhangban új lépést jelent a kölcsönös bizalom erősítése felé, amennyiben valamennyi állam biztonsági érdekeinek figyelembe vételén alapul - mondta végezetül Igor Malcev. +++
1990. április 21., szombat 17:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|