|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A KDNP közleménye
"A Kereszténydemokrata Néppárt
országgyűlési képviselői május 2-án - mielőtt elfoglalnák a helyüket
a Parlamentben - reggel 8 órakor a budapesti Szent István
Bazilikában ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, - ahogy
1947-ben is a kereszténydemokraták az Országgyűlés megnyitását
megelőzően tették. Az istentiszteleten megjelennek a Demokrata
Néppárt 43 évvel ezelőtti, külföldön és itthon élő képviselői, a
párt vendégei, akikkel a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői
együtt vonulnak be az új Parlament ünnepi ülésére .
A KDNP országgyűlési képviselői az istentiszteletre szeretettel
várják a párt tagjait, támogatóit, és minden hívő embert, aki
imáival is kész segíteni a Parlamentben kezdődő munkát."
SZER, A mai nap:
Az FKgP-n belüli nézeteltérések
"Végül is most vasárnap tartja a nagyválasztmányi ülést a
Független Kisgazdapárt, tegnap ugyanis a Budapesten összegyűlt
vidéki elnökök a korábbi határozat megváltoztatására kényszerítették
a központi vezetést. A döntés hátteréről és a Kisgazdapárton belüli
konfliktusokról tudósít Szekeres László:
A Független Kisgazdapártban újra dúl a háború. Szerdán délután
közzétette a párt sajtóirodája útján, hogy a hét végére tervezett
országos nagyválasztmányt gyakorlati okok miatt elhalasztják.
Csütörtökön már terjedt a városban a hír - amelyet este egy
sajtótájékoztatón közöltek -, hogy egy néhány helyi vezetőből álló
radikális csoport fellépésére, az ő követelésükre a nagyválasztmányt
mégis megtartják vasárnap."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - Plenáris ülés (6. rész)
|
Két órán át tartó, olykor nem is konkrétan a törvényjavaslathoz kapcsolódó vita jellemezte, 25 vélt vagy valós vádakat, védekezéseket, ironikus megjegyzéseket és viszontválaszokat tartalmazó felszólalás kísérte az államtitkárok jogállásának és felelősségének átmeneti szabályozásáról szóló törvénytervezet tárgyalását. Ez a törvényjavaslat az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság pénteki állásfoglalása alapján új változatban, karcsúsított formában került a törvényhozók asztalára. Lényege - miként a bizottság előadója, dr. Balsai István (MDF) is vázolta -, hogy megszűnik a miniszterhelyettesi funkció, továbbá az a gyakorlat, hogy országos hatáskörű szerveket is államtitkárok irányítanak. Ezzel szemben lesz politikai (parlamenti), címzetes (a kormánybiztos és a tárca nélküli miniszter közötti), közigazgatási, valamint helyettes (minisztériumi) államtitkár. A törvényjavaslat szerint az államtitkárokat a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, illetve menti fel. Elhangzott az is, hogy e tervezet törvényerőre emelése nélkülözhetetlen a kormányalakításhoz.
Már az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság pénteki vitája után érzékelhető volt, hogy a korábbinál rövidebb, csak a legszükségesebb kérdésekről rendelkező jogszabályt a plenáris ülésen is csak kemény küzdelem árán fogadják majd el. Az MDF és az SZDSZ álláspontja ütközött mindkét testületben. Míg az MDF a beterjesztett törvényjavaslat módosítás nélküli elfogadása mellett érvelt, az SZDSZ úgy vélte: kardinális kérdés számára, hogy az államtitkár-jelölteket is hallgassák meg a parlamenti szakbizottságok, illetve, hogy kinevezésük a szakminiszter javaslatára, de a miniszterelnök véleményezésével történjen. Ezért ragaszkodott ilyen tartalmú módosító indítványához.
A plenáris vita érzékeltetésére néhány adat: a 25 hozzászólás közül 13 az MDF, 6 az SZDSZ, 4 a Független Kisgazdapárt, 2 a Fidesz képviselője részéről hangzott el. Az MDF képviselői közül dr. Kónya Imre háromszor, dr. Salamon László két alkalommal, dr. Torgyán József (FKgP) három ízben, az SZDSZ képviselői közül pedig dr. Hankó Faragó Miklós és dr. Tölgyessy Péter két-két esetben kért szót.
Az SZDSZ azt az álláspontját hangoztatta, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása nem feltétlenül szükséges a kormányalakításhoz, amelyet egyébként - ellenkező véleményekkel szemben - a szabaddemokraták nem kívánnak semmi módon akadályozni, s eddig sem tették. Sőt, már a választások előtt is a mielőbbi kormányalakítást óhajtották szolgálni. (folyt. köv.)
1990. május 15., kedd 17:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|