|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A KDNP közleménye
"A Kereszténydemokrata Néppárt
országgyűlési képviselői május 2-án - mielőtt elfoglalnák a helyüket
a Parlamentben - reggel 8 órakor a budapesti Szent István
Bazilikában ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, - ahogy
1947-ben is a kereszténydemokraták az Országgyűlés megnyitását
megelőzően tették. Az istentiszteleten megjelennek a Demokrata
Néppárt 43 évvel ezelőtti, külföldön és itthon élő képviselői, a
párt vendégei, akikkel a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői
együtt vonulnak be az új Parlament ünnepi ülésére .
A KDNP országgyűlési képviselői az istentiszteletre szeretettel
várják a párt tagjait, támogatóit, és minden hívő embert, aki
imáival is kész segíteni a Parlamentben kezdődő munkát."
SZER, A mai nap:
Az FKgP-n belüli nézeteltérések
"Végül is most vasárnap tartja a nagyválasztmányi ülést a
Független Kisgazdapárt, tegnap ugyanis a Budapesten összegyűlt
vidéki elnökök a korábbi határozat megváltoztatására kényszerítették
a központi vezetést. A döntés hátteréről és a Kisgazdapárton belüli
konfliktusokról tudósít Szekeres László:
A Független Kisgazdapártban újra dúl a háború. Szerdán délután
közzétette a párt sajtóirodája útján, hogy a hét végére tervezett
országos nagyválasztmányt gyakorlati okok miatt elhalasztják.
Csütörtökön már terjedt a városban a hír - amelyet este egy
sajtótájékoztatón közöltek -, hogy egy néhány helyi vezetőből álló
radikális csoport fellépésére, az ő követelésükre a nagyválasztmányt
mégis megtartják vasárnap."
|
|
|
|
|
|
|
Pártfrakciók, vélemények - OGY előzetes (3. rész)
|
Az új parlament első ülése előtt a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója, valamint a párt vezetői május 2-án reggel 8 órakor a Bazilikában istentiszteleten vesznek részt, melyen minden érdeklődőt szívesen látnak. Ezen a Szentlélek segítségét kérik a jelenlévők, hogy a négy éves parlamenti ciklusban tevékenykedő képviselők munkája eredményes legyen.
A párt kezdeményezte - mint azt Füzessy Tibor, a KDNP alelnöke és parlamenti frakciójának vezetője az MTI-nek elmondta -, hogy a parlament ünnepélyes nyitóülésén helyezzék el az Országház kupolacsarnokában a Szent Koronát. Ez a javaslatuk a parlamenti pártok többségének támogatását nem nyerte el. Egyelőre azonban még nem lehet tudni, hogy a Szent Korona végül is az Országházban lesz-e a parlamenti nyitóülésen, ugyanis a Szent Korona Társaság szintén felvetette ezt az indítványt. Végleges döntés - a párt tudomása szerint - nem született az ügyben.
Füzessy Tibor elmondta azt is: hónapokkal ezelőtt javasolta a Kereszténydemokrata Néppárt elődjének, a Demokrata Néppártnak volt főügyésze, dr. Varga László, hogy a parlament nyitóülésére hívják meg az 1945 után legálisan megválasztott országgyűlések tagjait. E kezdeményezés nyomán lesz ott a parlamentben Varga Béla, a Nemzetgyűlés, illetve az országgyűlés egykori elnöke is. Az egyházi vezetők meghívása ugyancsak a párt kezdeményezésére történt, eredeti javaslatuk időközben úgy módosult, hogy a hazánkban bejegyzett valamennyi egyházi felekezet vezetője jelen lesz a nyitóülésen. Az Országgyűlés meghívására érkezik ugyan Habsburg Ottó, mint a Nyugaton élő magyarság egyik legjelentősebb és legismertebb képviselője az ünnepélyes parlamenti nyitó ülésre, azonban ő is a KDNP vendégei számára fenntartott díszhelyen foglal majd helyet. (folyt.köv.)
1990. április 27., péntek 18:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|