|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A KDNP közleménye
"A Kereszténydemokrata Néppárt
országgyűlési képviselői május 2-án - mielőtt elfoglalnák a helyüket
a Parlamentben - reggel 8 órakor a budapesti Szent István
Bazilikában ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, - ahogy
1947-ben is a kereszténydemokraták az Országgyűlés megnyitását
megelőzően tették. Az istentiszteleten megjelennek a Demokrata
Néppárt 43 évvel ezelőtti, külföldön és itthon élő képviselői, a
párt vendégei, akikkel a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői
együtt vonulnak be az új Parlament ünnepi ülésére .
A KDNP országgyűlési képviselői az istentiszteletre szeretettel
várják a párt tagjait, támogatóit, és minden hívő embert, aki
imáival is kész segíteni a Parlamentben kezdődő munkát."
SZER, A mai nap:
Az FKgP-n belüli nézeteltérések
"Végül is most vasárnap tartja a nagyválasztmányi ülést a
Független Kisgazdapárt, tegnap ugyanis a Budapesten összegyűlt
vidéki elnökök a korábbi határozat megváltoztatására kényszerítették
a központi vezetést. A döntés hátteréről és a Kisgazdapárton belüli
konfliktusokról tudósít Szekeres László:
A Független Kisgazdapártban újra dúl a háború. Szerdán délután
közzétette a párt sajtóirodája útján, hogy a hét végére tervezett
országos nagyválasztmányt gyakorlati okok miatt elhalasztják.
Csütörtökön már terjedt a városban a hír - amelyet este egy
sajtótájékoztatón közöltek -, hogy egy néhány helyi vezetőből álló
radikális csoport fellépésére, az ő követelésükre a nagyválasztmányt
mégis megtartják vasárnap."
|
|
|
|
|
|
|
Havel Izraelben
|
Jeruzsálem, London, 1990. április 27. péntek
(CTK/TASZSZ/AFP) - A megszállt területeken élő palesztinok
képviselőivel találkozott pénteken Kelet-Jeruzsálemben az Izraelben
tartózkodó Václav Havel csehszlovák államfő.
A palesztinok aggodalmukat fejezték ki Havelnek, amiért a csehszlovák kormány hozzájárul ahhoz, hogy a szovjet zsidók Prága érintésével utazzanak Izrelbe. Kifejtették, hogy nem értenek egyet a zsidóknak a megszállt területeken való letelepítésével, s hogy a tömeges bevándorlás csak akadályozza az arab-izraeli konfliktus rendezését.
Csehszlovákia megérti a palesztinok érzelmeit a Szovjetunióból Izraelbe bevándorló zsidók kérdésével kapcsolatban - mondotta a megbeszélés után a csehszlovák államfő sajtótitkára. Közölte: Prága biztosítékokat akar kapni Tel-Avivtól arra, hogy a Szovjetunióból bevándorló zsidókat nem a megszállt területeken fogják letelepíteni. Megerősítette azonban, hogy heteken belül közvetlen légijáratot indítanak Prága és Tel-Aviv között.
A Havel kíséretében tartózkodó Jiri Dienstbier külügyminiszter az AFP francia hírügynökségnek adott exkluzív interjújában hangsúlyozta: mindkét félnek - az izraelinek és a palesztinnak is - igaza van. Tel Aviv biztosítékokat követel a terrorizmussal szemben, palesztin részről pedig úgy érzik, hogy uralkodnak felettük. Véleményem szerint mindkét félnek joga van ehhez a földhöz, s kölcsönösen meg kell győzniük egymást arról, hogy békésen kívánják rendezni a problémát - jelentette ki a csehszlovák külügyminiszter. Szólt arról, hogy Havel elnök a palesztinokkal folytatott tárgyaláson nyíltan szólt a megszállt területekkel kapcsolatos csehszlovák véleményről.
Pénteken Jeruzsálemben egyébként Jiri Dienstbier és izraeli kollégája, Mose Árensz tárgyalásainak eredményeként emlékeztetőket írtak alá a kétoldalú gazdasági és kultúrális együtműködés bővítéséről.
Václav Havel, aki háromnapos látogatása keretében megbeszéléseket folytatott Hájim Herzog izraeli államfővel, Jichak Samir kormányfővel, Mose Árensz külügyminiszterrel és Simon Peresszel, a Munkapárt vezetőjével. +++
1990. április 27., péntek 17:15
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|