|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A KDNP közleménye
"A Kereszténydemokrata Néppárt
országgyűlési képviselői május 2-án - mielőtt elfoglalnák a helyüket
a Parlamentben - reggel 8 órakor a budapesti Szent István
Bazilikában ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, - ahogy
1947-ben is a kereszténydemokraták az Országgyűlés megnyitását
megelőzően tették. Az istentiszteleten megjelennek a Demokrata
Néppárt 43 évvel ezelőtti, külföldön és itthon élő képviselői, a
párt vendégei, akikkel a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői
együtt vonulnak be az új Parlament ünnepi ülésére .
A KDNP országgyűlési képviselői az istentiszteletre szeretettel
várják a párt tagjait, támogatóit, és minden hívő embert, aki
imáival is kész segíteni a Parlamentben kezdődő munkát."
SZER, A mai nap:
Az FKgP-n belüli nézeteltérések
"Végül is most vasárnap tartja a nagyválasztmányi ülést a
Független Kisgazdapárt, tegnap ugyanis a Budapesten összegyűlt
vidéki elnökök a korábbi határozat megváltoztatására kényszerítették
a központi vezetést. A döntés hátteréről és a Kisgazdapárton belüli
konfliktusokról tudósít Szekeres László:
A Független Kisgazdapártban újra dúl a háború. Szerdán délután
közzétette a párt sajtóirodája útján, hogy a hét végére tervezett
országos nagyválasztmányt gyakorlati okok miatt elhalasztják.
Csütörtökön már terjedt a városban a hír - amelyet este egy
sajtótájékoztatón közöltek -, hogy egy néhány helyi vezetőből álló
radikális csoport fellépésére, az ő követelésükre a nagyválasztmányt
mégis megtartják vasárnap."
|
|
|
|
|
|
|
Kiállítás a katyni áldozatok emlékére
|
1990. április 27., péntek - Katyn a kommunista terror
jelképe. - Akadályozzuk meg az újabb katynokat - mindezt Sutarski
Konrad lengyel költő mondotta pénteken, a budapesti Történeti
Múzeumban, a Katyni lengyel áldozatok emlékére rendezett
fotódokumentációs kiállítás megnyitóján. Az ünnepségen megjelent
Tadeusz Czechowicz a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete is.
A katyni eseményekről évtizedekig nem lehetett beszélni - hangzott el a megnyitón. A Szovjetunió hosszú ideig nem ismerte el felelősségét. Mint köztudott, amikor a Molotov-Ribbentrop Paktum értelmében a Vörös Hadsereg támadást intézett Lengyelország ellen, tömegesen estek hadifogságba lengyelek. Közülük sokezren végezték a katyni tömegsírokban, főként tisztek. Mintegy 15 ezer embert öltek meg itt. A kommunista terror jelképévé viszont leginkább az évtizedekig tartó hazudozás miatt vált Katyn. Hiszen bekerítették, fegyveresekkel őrizték ezt a területet, a lehetőség szerint minden nyomot eltüntetve. Dokumentumok még a közelmúltban sem jelenhettek meg a kutatásokról, feltárásokról.
Székely György akadémikus a megnyitó ünnepségen kifejtette: a krakkói Fotótörténeti Múzeummal és a budapesti Lengyel Kulturális Központtal közösen megrendezett kiállításon az akkori eseményeket két verzióban is bemutatják. (Bár ma már ismert, melyik a valóságos változat, s a Szovjetunió is beismerte felelősségét.) A látogatók megtekinthetik a két eltérő koncepciót igazoló vizsgálati anyagokat, a feltárások dokumentumait. Hamarosan könyv is megjelenik a katyni eseményekről Magyarországon. A megrázó erejű kiállítást június 10-ig kereshetik fel a látogatók a Budavári Palota E-épületében. (MTI)
1990. április 27., péntek 16:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|