|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A KDNP közleménye
"A Kereszténydemokrata Néppárt
országgyűlési képviselői május 2-án - mielőtt elfoglalnák a helyüket
a Parlamentben - reggel 8 órakor a budapesti Szent István
Bazilikában ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, - ahogy
1947-ben is a kereszténydemokraták az Országgyűlés megnyitását
megelőzően tették. Az istentiszteleten megjelennek a Demokrata
Néppárt 43 évvel ezelőtti, külföldön és itthon élő képviselői, a
párt vendégei, akikkel a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői
együtt vonulnak be az új Parlament ünnepi ülésére .
A KDNP országgyűlési képviselői az istentiszteletre szeretettel
várják a párt tagjait, támogatóit, és minden hívő embert, aki
imáival is kész segíteni a Parlamentben kezdődő munkát."
SZER, A mai nap:
Az FKgP-n belüli nézeteltérések
"Végül is most vasárnap tartja a nagyválasztmányi ülést a
Független Kisgazdapárt, tegnap ugyanis a Budapesten összegyűlt
vidéki elnökök a korábbi határozat megváltoztatására kényszerítették
a központi vezetést. A döntés hátteréről és a Kisgazdapárton belüli
konfliktusokról tudósít Szekeres László:
A Független Kisgazdapártban újra dúl a háború. Szerdán délután
közzétette a párt sajtóirodája útján, hogy a hét végére tervezett
országos nagyválasztmányt gyakorlati okok miatt elhalasztják.
Csütörtökön már terjedt a városban a hír - amelyet este egy
sajtótájékoztatón közöltek -, hogy egy néhány helyi vezetőből álló
radikális csoport fellépésére, az ő követelésükre a nagyválasztmányt
mégis megtartják vasárnap."
|
|
|
|
|
|
|
Bartha Ferenc tokiói előadása ( 2 rész.)
|
Sándor Béla főosztályvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a kelet-európai országokban végbemenő változások és az újabb események nem érintik Magyarországnak azt az eltökéltségét, hogy megőrizze hitelképességét. A kelet-európai blokk már nem létezik, csupán független országok járják a saját fejlődési útjukat - mondotta.
Bartha Ferenc a Nihon Keizai Simbunnak, Japán vezető gazdaságpolitikai napilapjának pénteken exkluzív interjút adott. A riporter azon aggódó kérdésére, hogy milyen politika várható a Magyar Demokrata Fórum vezetésével megalakuló új kormánytól a külföldi tőke bevonásával kapcsolatban, az MNB elnöke kijelentette: ,,A már megszületett rendeletek értelmében a külföldi tőke beáramlását a külföldi befektetők akarata határozza meg. Az ezt elősegítő rendeleteken az MDF nem kíván változtatni. Amit a demokrata fórum akar, az nagyon bölcs politika. Az MDF ugyanis arra törekszik, hogy a privatizációs folyamatban előmozdítsa és erősítse a magánberuházásokat, párhuzamban a külföldi befektetések ösztönzésével. Új, vállalkozói osztály van kialakulóban Magyarországon és az a külföldi beruházóknak sem lenne előnyös, ha csak a külföldi befektetések és vállalkozások fejlődnének. Támogatni és fejleszteni kell az új vállalkozói osztály létrejöttét, ez a célkitűzése a Magyar Demokrata Fórumnak,, - nyilatkozta Bartha Ferenc a japán lapnak.+++
1990. április 20., péntek 14:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|