|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A KDNP közleménye
"A Kereszténydemokrata Néppárt
országgyűlési képviselői május 2-án - mielőtt elfoglalnák a helyüket
a Parlamentben - reggel 8 órakor a budapesti Szent István
Bazilikában ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, - ahogy
1947-ben is a kereszténydemokraták az Országgyűlés megnyitását
megelőzően tették. Az istentiszteleten megjelennek a Demokrata
Néppárt 43 évvel ezelőtti, külföldön és itthon élő képviselői, a
párt vendégei, akikkel a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői
együtt vonulnak be az új Parlament ünnepi ülésére .
A KDNP országgyűlési képviselői az istentiszteletre szeretettel
várják a párt tagjait, támogatóit, és minden hívő embert, aki
imáival is kész segíteni a Parlamentben kezdődő munkát."
SZER, A mai nap:
Az FKgP-n belüli nézeteltérések
"Végül is most vasárnap tartja a nagyválasztmányi ülést a
Független Kisgazdapárt, tegnap ugyanis a Budapesten összegyűlt
vidéki elnökök a korábbi határozat megváltoztatására kényszerítették
a központi vezetést. A döntés hátteréről és a Kisgazdapárton belüli
konfliktusokról tudósít Szekeres László:
A Független Kisgazdapártban újra dúl a háború. Szerdán délután
közzétette a párt sajtóirodája útján, hogy a hét végére tervezett
országos nagyválasztmányt gyakorlati okok miatt elhalasztják.
Csütörtökön már terjedt a városban a hír - amelyet este egy
sajtótájékoztatón közöltek -, hogy egy néhány helyi vezetőből álló
radikális csoport fellépésére, az ő követelésükre a nagyválasztmányt
mégis megtartják vasárnap."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ sajtótájékoztatója (2. rész)
|
A sajtómonopóliumok kialakulását egyébként is minden fejlett országban törvényileg akadályozzák. Az SZDSZ ezért indítványozza, hogy a szükséges törvények megszületéséig a rádió- és tévéfrekvenciák mintájára rendeljenek el sajtómoratóriumot, ami meggátolja, hogy a megyei és más lapok kizárólagos külföldi tulajdonba kerüljenek.
Dornbach Alajos ügyvéd, a szabad demokraták I. kerületi képviselőjelöltje arról tájékoztatta az újságírókat, hogy az SZDSZ nevében pert indított az V. kerület, Dorottya utca 1. szám alatt lévő Gerbaud-épület tulajdonjogának átruházása ellen. Az épület kezelője, a Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat az 1,4 milliárd forintra becsült épületet egy nyugatnémet céggel közösen 5 millió forint alaptőkével fele-fele részben alapított kft-be kívánja bevinni, s luxusszállodává alakítani. A szerződés értelmében a straubingi székhelyű nyugatnémet cég 1,6 milliárd forint kölcsönt venne igénybe az átépítésre. A kölcsön biztosítéka a mindenkori épület lenne; a kamatokat a kft., a tőkét a nyugatnémet cég törlesztené annak fejében, hogy a visszafizetés után a mindenkori haszon 75 százaléka őt illetné meg.
Kérdésekre válaszolva az SZDSZ képviselői leszögezték: a szabad demokraták hívei a minél gyorsabb privatizációnak, ám a visszaéléseket ellenzik. Az említett próbapert is arra szánják, hogy visszariasszanak a kalandor privatizációs lépésektől. (MTI)
1990. április 2., hétfő 18:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|