|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A KDNP közleménye
"A Kereszténydemokrata Néppárt
országgyűlési képviselői május 2-án - mielőtt elfoglalnák a helyüket
a Parlamentben - reggel 8 órakor a budapesti Szent István
Bazilikában ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, - ahogy
1947-ben is a kereszténydemokraták az Országgyűlés megnyitását
megelőzően tették. Az istentiszteleten megjelennek a Demokrata
Néppárt 43 évvel ezelőtti, külföldön és itthon élő képviselői, a
párt vendégei, akikkel a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői
együtt vonulnak be az új Parlament ünnepi ülésére .
A KDNP országgyűlési képviselői az istentiszteletre szeretettel
várják a párt tagjait, támogatóit, és minden hívő embert, aki
imáival is kész segíteni a Parlamentben kezdődő munkát."
SZER, A mai nap:
Az FKgP-n belüli nézeteltérések
"Végül is most vasárnap tartja a nagyválasztmányi ülést a
Független Kisgazdapárt, tegnap ugyanis a Budapesten összegyűlt
vidéki elnökök a korábbi határozat megváltoztatására kényszerítették
a központi vezetést. A döntés hátteréről és a Kisgazdapárton belüli
konfliktusokról tudósít Szekeres László:
A Független Kisgazdapártban újra dúl a háború. Szerdán délután
közzétette a párt sajtóirodája útján, hogy a hét végére tervezett
országos nagyválasztmányt gyakorlati okok miatt elhalasztják.
Csütörtökön már terjedt a városban a hír - amelyet este egy
sajtótájékoztatón közöltek -, hogy egy néhány helyi vezetőből álló
radikális csoport fellépésére, az ő követelésükre a nagyválasztmányt
mégis megtartják vasárnap."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyarok Világszövetsége választmányának üléséről (2. rész)
|
A tanácskozáson Tabajdi Csaba, a Minisztertanács nemzeti és etnikai kisebbségi kollégiuma titkárságának vezetője - aki a testület munkájáról tájékoztatta a résztvevőket - hangsúlyozta: végre kimondatott az egységes magyar nemzet koncepciója, az, hogy ugyanolyan elvek érvényesek a Magyarországon élő magyarokra, mint a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségekre, a Nyugaton diaszpórában élő magyar honfitársainkra, valamint a határainkon belül élő nemzeti és etnikai kisebbségekre. Ahhoz azonban, hogy az egységes magyar nemzet koncepciója megvalósuljon, szemléletváltás szükséges. Szólt arról is, hogy elengedhetetlenül szükséges a nemzetstratégia kialakítása, mert nagy problémák állnak előttünk: ki kell alakítani a demokráciát, a piacgazdálkodást, ugyanakkor el kell kerülni azt, hogy a két és fél millió szegény országára rászabadítsák a legnyersebb kapitalizmust. Érintette a német újraegyesítés kérd ését is, amely - mint mondta - nem ragadható ki az európai összefüggésekből, és felveti az európai népek önrendelkezésének problémáját. A magyarok szövetségének választmánya az ülésen kinyilvánította:, őszinte aggodalommal figyeli Tőkés László temesvári református lelkész sorsát és tiltakozik az ellene szervezett hajsza ellen. A román hatóságok intézkedései semmiképpen sem férnek össze az elemi emberi jogoknak azzal az előretörésével, amely ma Közép-Európában tapasztalható. A lelkész üldözőinek számolniuk kell azzal, hogy a jövőben Romániában is bekövetkezhet az átalakulás, és akkor felelniük kell tetteikért. A választmány felhívta a világ magyarságát és a nemzetközi intézményeket, hogy tegyenek meg mindent Tőkés László szabadsága és biztonsága érdekében. (MTI)
1989. december 14., csütörtök 17:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|