|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A KDNP közleménye
"A Kereszténydemokrata Néppárt
országgyűlési képviselői május 2-án - mielőtt elfoglalnák a helyüket
a Parlamentben - reggel 8 órakor a budapesti Szent István
Bazilikában ökumenikus istentiszteleten vesznek részt, - ahogy
1947-ben is a kereszténydemokraták az Országgyűlés megnyitását
megelőzően tették. Az istentiszteleten megjelennek a Demokrata
Néppárt 43 évvel ezelőtti, külföldön és itthon élő képviselői, a
párt vendégei, akikkel a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői
együtt vonulnak be az új Parlament ünnepi ülésére .
A KDNP országgyűlési képviselői az istentiszteletre szeretettel
várják a párt tagjait, támogatóit, és minden hívő embert, aki
imáival is kész segíteni a Parlamentben kezdődő munkát."
SZER, A mai nap:
Az FKgP-n belüli nézeteltérések
"Végül is most vasárnap tartja a nagyválasztmányi ülést a
Független Kisgazdapárt, tegnap ugyanis a Budapesten összegyűlt
vidéki elnökök a korábbi határozat megváltoztatására kényszerítették
a központi vezetést. A döntés hátteréről és a Kisgazdapárton belüli
konfliktusokról tudósít Szekeres László:
A Független Kisgazdapártban újra dúl a háború. Szerdán délután
közzétette a párt sajtóirodája útján, hogy a hét végére tervezett
országos nagyválasztmányt gyakorlati okok miatt elhalasztják.
Csütörtökön már terjedt a városban a hír - amelyet este egy
sajtótájékoztatón közöltek -, hogy egy néhány helyi vezetőből álló
radikális csoport fellépésére, az ő követelésükre a nagyválasztmányt
mégis megtartják vasárnap."
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Mark Palmerrel - 3. folyt.
|
Mint például Spanyolország vagy Dél-Korea vagy Ausztria, és Bush elnök Budpesten bejelentett lépései mind ennek a bevetésnek, ennek a célkitűzésnek megvalósítását szolgálják. És hadd emlékeztessek itt arra - folytatta Mark Palmer nagykövet -, hogy mi most mindent megadtunk Magyarországnak, amit Magyarország az elmúlt évtizedekben kért.
A legfontosabb ezek között a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény biztosítása. Magyarország számára szabad lesz az amerikai piac. Ezenkívül aláírtunk egy egész sor megállapodást, a légügyi megállapodástól kezdve az idegenforgalmi megállapodáson át, a mezőgazdasági minisztériumok együttműködésére vonatkozó megállapodásig - és még sorolhatnám tovább. Úgy érzem, hogy ha mindazok, akik értenek a nemzetközi gazdasági élethez, a nemzetközi kereskedelemhez, a tőkéhez, a beruházásokhoz és ők átnézik és gondosan tanulmányozzák ezt a segélycsomagot, elemzik az elmúlt hetekben aláírt vegyesvállalkozásokra vonatkozó megállapodásokat, ha emlékezetükben tartják azt is, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton Amerika Házat építünk 12 millió dolláros költséggel... szóval ha mindezt szemelőtt tartják és gondolnak arra az elnöki ígéretre, hogy a párizsi konfrencián igyekszik majd megszerezni a többi ipari nagyhatalom támogatását Magyarország hasonló irányú és természetű megsegítésére, a külföldi befektetések bátorítására, a magyar külkereskedelem fejlesztésére - akkor a végkövetkeztetés nem lehet más mint annak felismerése, és beismerése, hogy Bush elnök mindent megadott Magyarországnak, amit a magyar vezetőség kért - hangzott Mark Palmer budapesti amerikai nagykövet válasza a legutóbbi kérdésemre. És ezek után a beszélgetés - mondjuk úgy - személyesebb témákat is felölelt. (folyt.)
1989. július 17., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|